2017. október 24., kedd

Mit adtak nekünk a rómaiak?

   Ha már unod ezt a kérdést, ideje egy kicsit feldobni a választ! Mert nem csak szép vízvezetéket, utakat, vízöblítéses vécét és lefordíthatatlan verseket adtak, hanem mókát is!
   Ha unatkozol, kismillió módja van annak, hogy feldobd a hangulatot. Persze ez akkor és ott kilátástalannak látszik, hiszen épp ezért unatkozik az ember. No de a rómaiak, ők aztán értették a tréfát, különösen a császárok! Nyilván ők helyzetüknél fogva megtették, mert megtehették, de épp ezért érdemes rájuk odafigyelni, tanulni tőlük. Mert a császárok sem szigorú arcú márványszobrok, hanem nagyon is élő emberek, néha fiatalok és nem férnek a bőrükbe, néha idősebbek és újra élik a második gyerekkoruk. 
   Elagabalus császár kedvelt szórakozása volt, hogy a 'barátai' (mert valaki ellenkezni, ha a császár a barátjának nevezte?!?), amikor jól berúgtak, általa veszélytelennek zsűrizett állatokat csempészett a hálószobájukba. Ezek a veszélytelen állatok többnyire tigrisek, oroszlánok és medvék voltak, akik elhiszem, hogy jobban megijedtek, mint a macskajajjal küzdő derék római hazafi, mikor a rózsásujjú Hajnal beköszöntött. Szóval a reggeli riadalmat igen kevesen élték túl, ám ez cseppet sem kedvetlenítette el a tréfás kedvű császárt. Sőt, mivel ő a császár, arra sem lehet panasza, hogy idővel elfogynak a barátai, hiszen azonnal bárkit megtisztelhet ezzel a hízelgő pozícióval.
   Ám Elagabalus császár egy olyan dolgot talált fel, ami mind a mai napig igen otromba, ám megunhatatlan tréfa, és a legjózanabb ember is biztosan nevet rajta. Egy egészen ártalmatlan tréfa, a puki-párna feltalálása és megalkotása fűződik a derék császár nevéhez. Természetesen akkoriban még nem állt rendelkezésére a ma már nélkülözhetetlen gumi, de miért császár a császár, hát azért, hogy megoldja a megoldhatatlant - állati beleket és hólyagokat használt a célra, azokat fújta fel levegővel (vagy 'finoman megkérte' egy 'barátját', hogy fújjon bele a néha bélzsákba) és helyezte a hozzá betérő kedves látogatók ülőalkalmasságára. Ezután az évezredek óta változatlan sátáni kacaj söpört végig a társaságon, az áldozat pedig pirulhatott és menthette a menthetetlent, akárcsak manapság.
   Azért hozzátenném, hogy Elagabalus bohóckodásai nem arattak osztatlan sikert, sokan ferde szemmel nézték az ifjú és bohó császár működést (és nem a kínaiak voltak). Ezért ne is csodálkozzunk a végkifejleten, hogy derék császárunk erőszakos lemészárlás áldozata lett. Gyanítom nem a puki-párna verte ki a biztosítékot a szigorú rómaiaknál, de ki tudja... A rövid uralkodása ellenére maradandót és felejthetetlent alkotott, megismételhetetlent adott az emberiségnek: a puki-párnát. Tehát ha legközelebb megkérdik, mit adtak a rómaiak, nem feltétlenül a vízvezetékkel kell kezdeni...


2017. október 23., hétfő

Liber de spectaculis III.

III
Quae tam seposita est, quae gens tam barbara, Caesar,
     ex qua spectator non sit in urbe tua?
Venit ab Orpheo cultor Rhodopeius Haemo, 
     uenit et epolo Sarmata pastus equo,
et qui prima bibit deprensi flumina Nili,
     et quem supremae Tethyos unda ferit;
festinauit Arabs, festinauere Sabaei,
     et Cilices nimbis hic maduere suis.
Crinibus in nodum tortis uenere Sygambri,
     atque aliter tortis crinibus Aethiopes.
Vox diuersa sonat populorum, tum tamen una est,
     cum uerus patriae diceris esse pater.


3. A haza atyja.

Óh van-e, Cézár, olyan barbár, oly távoleső nép,
Melyből senkise jő látni a városodat?
Eljött a Rhodopén szántó, aki lakja a Haemust,
És el a sarmata is, kit lova vére itat;
El, ki a Nílusnak föllelt forrásait issza
S akit a legszélső Téthys özönje locsol;
Elsietett ide a sok arabs, sietett a sabaeus,
És a kilix, kit e föld fűszere illatosít.
Eljött még a sikamber is, a haja kontyba csavarva,
S eljött a szerecsen — haj fonadékaival.
A sok nép szava sokképp' zeng, de csak egy valamennyi,
Amikor azt vallják: a haza atyja te vagy!

(Csengery János fordítása)

3.

Hát van olyan barbár nép, s annyira távoli, Caesar,
mely nem jött ide, hogy lássa a városodat?
Jött a paraszt, odahagyva a thrák Rhodopét meg a Haemust,
s jött lóvért megivó sztyeppei szarmata is,
és aki meglelt forrásánál látja a Nílust,
és ki a zord tengert szelte keresztül ezért.
Sőt az arab sietett ide, és sokakat Saba küldött,
s sáfránytól bűzlőn jött a kilíkiai.
Kontybacsavart hajjal járt erre a szőke sycamber,
és másképp becsavart hajjal a mord etióp.
Más-más nyelven szól valamennyi, de megvan az összhang:
mind tudják, „a haza atyja” vagy ám igazán.


(Bálint Gábor fordítása)

2017. október 19., csütörtök

Az októberi ló feje

   Az októberi ló egyik legfőbb része a feje. Miért is? Mert itt lakik a lélek. Vergilius leírja, hogy Dido és csapata egy elásott lófejet találnak, amikor Karthágó alapjait kiássák: ezt jó jelnek tekintik, azt üzeni, hogy gazdagok, hatalmasak és termékenyek lesznek. Termékenyek mind létszámban, mind termésben, a termékenység mint bővelkedés, jólét jelenik meg. A 4. századi író, Palladius is azt tanácsolja, hogy minden mezőgazdasági praktika mellett azért érdemes egy ló- vagy szamárkoponyát is elhelyezni a földön, mert ha más nem is, de ez fogja biztosítani a föld gazdagságát, termékenységét és bőségét. Ja, és nem fontos, hogy a fej néhai szűz állathoz tartozzon, hiszen mégiscsak termékenységről van szó, az meg cölibátusban nehezen megy. 
   A lovak és szamarak különben is kissé parázna népség. A szatírok és szilénoszok ugyan kecske-testtel masíroztak be a képzőművészetbe, ám a korai, archaikus ábrázolásokon lótestben, lópatákkal dobbantanak a hús örömeiért. A kecskék is szexuálisan túlfűtött lények (a rómaiak szerint), így az ábrázolás a lényeget nem változtatta meg.
   Vergilius szerint a régi földművesek kis, arcképes korongokat, oscilla-kat akasztottak a fenyőfákra, és maguk is maszkokat viseltek a vetés rituális ünnepsége közben (mert maga a mag elvetése rituális cselekedet, a vetés rítus és a növény titkos, föld alatti élete és felszínre, fényre törése a misztérium), ezzel is a lófejek megtermékenyítő pillantásához tértünk vissza.
   A római temetkezési ábrázolásokon is gyakran találkozunk lovakkal, noha a rómaiak nem voltak megveszekedett rajongói, inkább gyalogoltak, semmint lóra pattantak. Egyébként a lovas szavak sem latin eredetűek, hanem mindet átvették a lóbolond népektől (germánok, kelták, szkíták), csak úgy, mint magát a lovaglás, lótartás művészetét. A rómaiak annyira nem barátkoztak meg a lovakkal, hogy a hadászatban sem vetették be őket, akkor sem, amikor a főgonoszok, a Birodalom ellenségei módszeresen és következetesen lóháton ostromolták a legiókat. Nem kérem, a rómaiak kitartottak a gyalogos osztagaik mellett, az ember legjobb barátját inkább kocsihúzásra használták. És igen, a lóvontatta kocsi, ami a sírköveken is megjelenik. Mert a halál utazás. Erre az utazásra viszont lóháton is lehet menni, nem feltétlenül kell a szekér. Az ábrázolások érdekessége, hogy a halott, az utazó, néha a ló fejére mutat. Miért is? Mert a lélek a fejben lakik. Persze a római azt mondaná, hogy a Genius a fejben lakik. Az ember Geniusa, személyes védelmezője, tanácsadója, őrangyala, lelke, értelme, őseinek szelleme, eleinek bölcsessége a fejben lakik, nem a szívben, ahogyan a középkorban a lélek átköltözött a stilizált szívbe. Az ember halálával a Geniusa is meghal. Amikor a halott a ló fejére mutat, a saját lelkét mutatja meg. 
   Az októberi ló Mars istennek szentelt áldozat, elvileg a háborús szezon lezárásának ünneplésére. De miért látjuk a lovat, mint áldozati állatot egy olyan népnél, aki nem kedveli különösen a lovakat, és a hadakozásban pedig szinte egyáltalán nem használja őket? Hát milyen áldozat az ilyen? A római áldozati állatok listája egybeesik a rómaiak rendes étlapjával: akit feláldoztak, azt meg is ették. Kivétel a kutyák, de ők más lapra tartoznak. És mégis, az egyik legfőbb áldozatként a lovat látjuk. Persze a "barbárok" nyakra-főre áldozták a kedvenc lovaikat a - rómaiak szerint - kimondhatatlan nevű isteneiknek, de nekik tényleg szent állat volt. A rómaiaknak viszont nem. Hát szabad egy ilyen 'nem kedves' állatot feláldozni Mars istennek? Mit szól az isten, ha ilyen áldozatot kap, ami nyilván senkinek sem fog hiányozni? Természetesen nem erről van szó. Ahogyan lenni szokott, a kultusz megnyilvánulása, a rítus nem sokat árul el a kultusz eredetéről, a mítoszról. Csak egy marék üvegszilánk van a kezünkben, amiből el kellene képzelni, hogyan is nézett ki egy gigászi katedrális ablaka. Elég reménytelen. És tényleg az. 
   A kutatók szerint Mars isten nem egyszerűen a háború istene. Ősibb alakjában lóként is ábrázolják, aki az élők és holtak világa között képes átjárni. Ezáltal az élet és a halál, az újjászületés és a megújulás istene is. A Mars-mezőn lévő oltáránál azok a fiatalok áldoztak, akik elérték a felnőttkort, toga virilist öltöttek és megkezdték felnőtt életüket. És természetesen elég érettek lettek, hogy hadba vonuljanak. Így a hadisten lótesttel a fiatalok védelmezője is. A fiatalok, akik élettel teltek, virgoncak és aktívak: őket védelmezi Mars isten.
   A ló feje több, mint egy lófej: ott lakik Róma Geniusa.