2017. november 20., hétfő

Józanul senki sem táncol


salto, 1. [2. salio]
k. tánczol; a régieknél azonban a táncz nem volt társas mulatság úgy mint nálunk, hanem czélja mindig volt valamely érzés, indulat stb., küln. az érzéki szeretet és kéjelgés művészi ábrázolása; ennélfogva a régieknél e szó «táncz» mindig egy üteny szerinti, jelentős arczkifejezésekkel és tagjártatással kisért némajátékos előadást jelentett, mely a mi némajátékunkhoz hasonlított, s minthogy az akkori erkölcsök és szokások szabadabb voltához képest, az ily előadás mindig kicsapongó és leplezetlen érzékiség képét tükrözte, a táncz, valahányszor szabad rómaiakról van szó, mindig valami illetlent és gyalázót jelent: nemo s. sobrius. Innen A) táncczal és tagjártatással előad, Cyclopa. B) átv. ért. scriptor s. rövid és szaggatott mondatokkal él, úgy hogy irálya mintegy szökdécselő és egyenetlen. 
(Finály Henrik: A latin nyelv szótára)

   I.e. 62-ben Lucius Licinius Murena-t Rómában bíróság elé idézték. A vád: megvesztegetés, dorbézolás, rómaihoz méltatlan viselkedés.
   Murena a római hadseregben szolgált, itt alapozta meg a hírnevét, majd később politikai pályát futott be. I.e. 62-ben consullá választják, de mielőtt elfoglalhatta volna a hivatalát, bevádolják vesztegetéssel és korrupcióval. Hogy tisztázza magát a vádak aló, három embert bízott meg: Marcus Licinius Crassust, Quintus Hortensius Hortalust és Marcus Tullius Cicerót. A vádak alól végül felmentették. De mi köze a józanságnak a táncoláshoz?
   Cicero a védőbeszédében (Pro Murena 13.8) mondja ki:

NEMO SALTAT SOBRIUS.

Csak nem egészen így mondta, ahogyan elhíresült. A ma ismert forma az eredeti rövidített változata. Cicero így mondta:

NEMO ENIM FERE SALTAT SOBRIUS, NISI FORTE INSANIT.

Vagyis: senki se táncol józanul, hacsak nem őrült. Ez nem egy igazi közmondás, hanem az idők során lerövidült, és közmondásként kezdték el használni. Cicero ezt azokra a vádakra felelte, amivel ifjabb Cato vádolta Murenát. Cato Cicero beszéde szerint táncos lábú férfinak nevezte Murenát (Mur. 13.1), és tette mindezt azért, hogy a magánéletében vájkáljon. Cicero ezt rágalomnak minősítette.
   Ez egy elég bizarr vádnak tűnik, hogy valakit táncosnak neveznek. De ha táncról van szó, a régi rómaiak nem olyan engedékenyek.
   Az emlékek alapján a tánc a rómaiaknál a szórakozás része volt. A görögöknél a táncosok megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, mivel a tánc a szakrális cselekedetek, vallásos szertartások része volt. Rómában egy kivételtől eltekintve (salius papok tánca; termékenységi tánc Pán isten tiszteletére) homlokegyenest az ellenkezője volt érvényben. Rómában a táncosok bár magasan képzettek voltak, mégis a társadalmi ranglétra alsó fokán álltak, egyáltalán nem becsülték meg őket. A táncos előadások során a táncosok mindig maszkot viseltek, és pusztán a szórakoztatás volt a céljuk minden magasztos tartalom nélkül.
   A rómaiak - különösen a nemesek - azt mondták magukról, hogy ők bizony nem táncolnak. Vagy sokkal inkább: nem táncolnak egyedül és pláne nem józanul. Cicero elmondása alapján a tánc a legsötétebb bűnök egyike. A táncolást hatalmas mulatságnak és dorbézolásnak kell megelőznie és az összes parti-kelléknek: zene, alkohol, csajok és sok kaja.

2017. november 19., vasárnap

Spárta: 10+1 érdekesség

   Spárta az ókori világ egyik legtitokzatosabb és legizgalmasabb pontja. Tele van kérdésekkel és ellentmondásokkal, amit mind a mai napig nem sikerült föloldani. Pedig Spárta ott van, létező és kutatható hely, akárcsak Trója és sok más legendás hely. Ám a mítoszok erősebbnek bizonyultak, a Spártáról alkotott képünket át-meg átszövi a legenda. Azzal együtt, hogy egész könyvtárnyi irodalma van a témának. 
   Én sem kívánok a Spárta-mítoszon farigcsálni, éli a maga életét nélkülünk is, inkább csak vegyünk tíz (+1) érdekességet, ami talán igaz, talán nem, de mindenképpen igazi spártaság!

1. Királyok: Spártában mindjárt kettő is volt egyszerre. Az egyikük megvívta a csatákat, míg a másik otthon maradt, és felügyelte a városállam ügyeit. Egyenjogúak voltak, ám aki a hadakat irányította, azért kimondatlanul is egy kicsit súlyosabb egyén volt. De a spártaiak kicsire nem adnak: a két király egyenlő. És az egyenlők között is egy kicsit egyenlőbb, hiszen a királyok szigorúan a legjobb és legelőkelőbb családokból származtak.

2. Sírkövek: ma már teljesen megszokott dolog, hogy egy halottnak van valamilyen síremléke, történetesen sírköve. Ám Spártában ez nem ennyire egyértelmű, hiszen csak kevesen kaptak sírkövet. Először is azok, akik valamilyen kiemelkedő harci cselekedetet hajtottak végre (azért egy városnyi hős között ez nem lehetett egyszerű), hősi halált haltak Spárta védelmében; másodszor azok a nők, akik belehaltak a gyerekszülésbe. Gyereket szülni az ókorban az egyik legveszélyesebb dolog volt, sokkal nagyobb merészség, mint háborúba menni. És a spártai nők legfőbb feladta az igazi harcosok világra hozatala, tehát ők is hősi halált haltak. A többiek meg mentek a levesbe.

3. Cipők: általában elmondhatjuk, hogy a spártaiak nem hordtak cipőt. Sem otthon, sem háborúban. Ha óvni kellett a lábukat bármitől, az csakis a fagyos tél lehetett. Semmi más nem indokolhatta a lábbeli viseletét.



4. Soha ne add meg magadat! Inkább halj meg büszkén, mint élj vesztesként. Erre nagyon kényesek voltak, feladni, fogságba esni, menekülni, könyörögni az életedért a legnagyobb szégyennek számított. Inkább legyél halott, semmint nyúlszívű túlélő.

5. 20 000: ennyi perzsa harcos lelte halálát Thermopülainál. A perzsa áldozatok száma pont ötször annyi, mint a görögöké.

6. Tizenkét évesen érték el a fiúk azt a kort, amikor leborotválták a hajukat (amire amúgy nagyon büszkék voltak) és meztelenre vetkőztetve arra kényszerítették őket, hogy lopjanak maguknak ennivalót. Hogy erősek legyenek és mindent kibírjanak.

7. 10 000: Lükurgosz legendás seregének létszáma. Lükurgosz az utolérhetetlen spártai hadsereg struktúrájának és működésének megálmodója, aki a spártai hadviselést mind a mai napig felejthetetlenné és megfejthetetlenné tette.

8. Rabszolgák. A spártaiak maguk harcosok és nemesek, de a piszkos munkát abban a világban is el kellett végeznie valakinek. A rabszolgáknak. Ők voltak Messzénia és Lakónia lakói, akik a helóták néven váltak halhatatlanná.



9. Osztozkodás. A spártai katonának kötelessége magának a fegyverzetét előteremteni és használatra készen tartani. Ez nem kis pénzt jelent, ám a spártai fegyverek legendásak, akárcsak a forgatóik, így nem volt ritka, hogy a fegyverek apáról fiúra szálltak. A több generációt is kiszolgáló harci eszközök nem véletlenül kapnak nevet és helyet a történelemben.

10. A legenda szerint Leonidas király a 300 legjobb harcosával nézett farkasszemet a perszák 10 000 fős seregével, és addig harcoltak, amíg az utolsó spártai is életben volt. Lehet, hogy spártai harcos tényleg 300 volt Thermopülainál, de sokan a környező városállamokból is részt vettek az ütközetben.

+1 A spártai nők rengeteget sportoltak. Úgy tartották, hogy a jó kondícióban lévő, erős nők képesek erős harcosokat szülni. A nők ugyanúgy részt vettek az atlétikai versenyeken, és innen is ered(het) a spártai nők legendás harciassága: nem úgy tekintettek rájuk, mint gyenge kis virágszálakra.



Bónusz: a vörös volt a kedvenc színük.