2015. október 30., péntek

Homer Odysseája; hellénből fordította Szabó István (1846) harmadik ének

HARMADIK ÉNEK.

Nestor jól fogadá, honnan Spartába szekerzett.
A nap elévillant odahagyván tengeri fekvét
Pályájára, világot hozni az égi karoknak,
S gabnaszülő földén a halandó emberi nemnek:
És ezek a Neleus úr építette Pylosba
Értenek. A sokaság épen bikaáldozatokkal
Bánt kékfürtü Poseidonnak, feketékkel egészen.
Számra kilenc telep állt; ötszáz deli férfiu ült le
Mindenikére, kilenc tulkot hozván egyegy osztály.
Ők belet izleltek, de az istennek bikacomb sült.
Hát egyenest ide tartottak; lobogójokat össze
Vonván parthoz eveztenek, és kieredtek egyenként;
Telemakhos maga is, Pallasnak utána, kiszállott.
A kit szólított meg azonnal kékszem Athene:
„Telemakhos, mit sem kell szégyenkezned ezentul;
Mert csak azért is szállottál tengerre, hogy értsed,
Melly föld keblezi, vagy sors érte hatalmas atyádat.
Szemközt hát a lovag Nestorral; lássuk az embert,
Millyen jelleme van lelkének vajjon. Erősen
Kéred meg pedig őt, igazán folytassa beszédét;
Bárha különben sem hazudik, bölcs férfiu lévén.”
Szólott Telemakhos neki módosan erre viszontag:
„Mentor, hogy menjek? mit szólva köszönthetem őtet?
Én cimeres szókban nem igen vagyok ekkorig otthon;
S ifjúnak korosabb embert faggatnia szégyen.”
Mond neki erre viszont istennő kékszem Athene:
„Telemakhos, más szó neked ötlik eszedbe magadnak,
Mást pedig isten adand; mert én nem hiszlek olympos
Boldogi ellen akár születettnek akár tápláltnak.”
Igy szólván vezetett istennő kékszem Athene
Késedelem nélkül, s követé őt nyomban az ifju.
Végre Pylos polgárainak telepére jutottak.
Itt ült Nestor gyermekivel; körülötte baráti
Húst vagy süttek vagy nyársaltanak a lakomához;
A kik vendéget sejtvén elejekbe siettek
Sergestül, és felcsapván velek ülni hivák meg.
Első Nestorides Pisistratos ért oda; mindkét
Vendéget megfogta kezén, s lakomához ülette
Lágy irhára, fölén a tengerparti homoknak,
Atyja s derék Thrasymedes jó testvére közébe;
Aztán béladagot szolgált nekik, és zamatos bort
Töltött bé az arany serlegbe, s kinálva imígyen
Szólítá legelőbb istennő kékszem Athenét;
„Jersze imádd, vendég, kékfürtü Poseidon ur istent,
A kinek érkeztek vendégségére hazánkba;
És ha imádkoztál s végezted az asztali áldást,
Ennek is add által majd áldmásozni az édes
Serleget; ugy vélem tudnillik, imádkozik ő is
Menny örök istenihez; mert rászorul erre az ember.
Ő fiatalb nálad, s nekem esztendőkre korácsom;
Igy az arany kelyhhel téged kínállak először.”
Ekkép szólva kezébe adá a mézboru kelyhet.
Örvendett a józan okos fiatalnak Athene,
Hogy neki kínálá az arany kelyhet legelőször;
És sok imáival igy kérlelte Poseidon ur istent:
„Hallgass meg, rázföldi Poseidon, s meg ne tagadjad
Tőlünk áldásod, mellyért országosan esdünk!
Nestort elsőben s fiait tedd véle dicsőkké,
Aztán ünnepi századaért álld meg Pylos ország
Népeit egy főig, kik egész ájtattal imádnak!
Engedd Telemakhosnak is és nekem abban az ügyben
Célhoz jutni, miért ide jöttünk sürge hajónkon!”
Monda; s imái utóbb maga által teljesülének.
Ekkor Telemakhosnak adá szép gömbölü kelyhét,
Mellyel Odysseusnek szeretett fia szintugy imádott.
S már a felhúsak megsülvén és levonatván
Feldaraboltattak, s ők vig lakomákat ütöttek.
Hogy pedig éhek megcsilapult és szomjok elalvék,
Tiszteletes Nestor szavait felemelve beszélett:
„Most immár helye van, miután töltöztenek a mi
Vendégink, kik s kik legyenek, megkérdeni tőlök.
Oh jövevények, kik s kik vagytok? honnan evezték?
Érdekből-e, avagy csak amúgy vaktában alá s fel
Bolygotok a halason, mint tengerháti kalózok,
Kik magok éltével játszván, egyebekre rohannak?”
Szólott Telemakhos neki módosan erre viszontag,
És már bátran, Athenétől bizodalmak ihletvén
Keblibe, hogy kimaradt atyjáról híreket értsen
Tőle, s dicsőüljön neve a napalatti világon:
„Oh Neleusfi, akhiv nemzet felségese, Nestor,
Azt kérded, honnét eredünk; kijelentem előtted.
Neion aljárol hoz minket, mellyet ezennel
Felfedezek, nem köz, de saját magam érdeke, hozzád.
Hírek után járok, ha vehetnék édes atyámrol,
Bajnok Odysseusröl; ki, miként híresztelik, egykor
Véled együtt harcolva töré meg Trója hatalmát.
Mert a többieket, felmenteket Ilion ellen,
Hallottuk hol hulltanak el szomorúan egyenként;
Róla pedig vészhirt sem akart engedni az isten!
Tudnillik, hol enyészett el, megmondani senki
Sem képes, lakföldön ölék-e meg ellene támadt
Emberek, Amphitritének hullámiba halt-e!
S mostan azért jöttem térdednek elébe, ne sajnálj
Gyászos vége felől hirt mondani, hogyha szemeddel
Láttad; avagy mástól történt már hallanod annak
Bolygásit, kiben olly nyavalyást szült egykor az anyja.
És le ne győzzön semmi könyör, vagy akármi tekintély,
Ámde sorolj el mindeneket himzéstelenül, mint
Tenszemüleg láttál. Igenis, ha valóban Odysseus
Édes atyám valaha Trojánál embere volt, vagy
Ténynek vagy szónak, hol Akhivokat annyi baj ére;
Jusson eszedbe ma ez, s engem cselvetlenül oktass.”
Monda lovag Nestor neki válaszul erre viszontag:
„Oh kedves, mert olly bajakat villantasz eszembe,
Mellyek amott leltek bennünket Akhivokat egykor,
Mind ha feles zsákmányok után Peleusfi Akhilleus
Hadvezetése alatt légszínű tengeren úszánk;
Mind mikor agg Priamos roppant várának alatta
Küzdöttünk, hol halva maradt a legjava nemzet!
Ott fekszik daliás Ajas, és ottan Akhilleus,
Ott vele Patroklos, rokonelmü az égi karokkal,
Ott szeretett fiam is, vádment egyszerre s erélyes
Antilokhos, mind futni serény, mind küzdeni bajnok.
És sok egyéb szomorút látánk; melly földi halandó
Lenne beszéddel mindazokat kimeríteni képes?
Mert ha közöttünk öt hat egész esztendeig élnél,
Sem jutnál végére, mit ott az Akhivok epedtek;
Sokkal előbb belefáradtat haza vinne unalmad.
Mert Trojára kilenc hosszú esztendei minden
Fortélyunkat alig sikeríté végre Kronion.
Itt hát tervekben nem birt feltenni hadunkbol
Senki Odysseuszszel, miután tulszárnyala kitkit
Furfangos fortélyu atyád; ha valóban ez urnak
Magva vagy, a mint hogy bámítnak is arcaid engem:
Mert szavaidban igen ráversz, s nem könnyen akadnánk
Ifjura, illy alkalmatosan képesre beszélni.
Már mi amott ketten, magam és nagyságos Odysseus,
Sem gyűlések alatt, de tanácsinkban sem oszoltunk
Meg soha is, hanem egy szív és lélekkel azon volt
Mindenikünk, hogy az Argosiak jóléte viruljon.
Hogy pedig eldöntők Priamosnak nagyszerű várát,
S visszahajózánk, és elszórt bennünket az isten;
Ekkor igen gyászos megutat sorsolt Zeüs Argos
Népeinek, miután sem okos sem jogszerü nem mind
Voltak: azért elegök nehez átkot vont le magára
Kékszem Athenének megemésztő gyűlöletéböl,
A ki Atreus fiait veszedelmesen összekapatta.
Mert ezek összeparancsolván a tábor egészét,
Vaktában s nem rendszeresen, mikor a nap alámegy
(Borterhelve tolult az Akhívok tábora össze),
Elszavalák, miokon hirdettek nemzeti gyűlést
S most Menelaos fellázított mindenegy embert,
Tenger síkja felett elutat forgatni eszében.
Nem tetszett Agamemnonnak, ki marasztani buzgott
Még az erős népet, s elsőben századot adni
Pallasnak, hogy az áldozatokkal megvegye szívét:
Balga, nem értve, mikép ki nem engesztelheti őtet,
Mert nem igen könnyen változnak az isteni elmék.
Ők ugyan egymással keserűn villongva igy álltak
Volt szemközt; az akhiv tábor pedig iszonyu zajjal
Felrobbanva, tanácsaiban két részre felekzett.
Éjszaka meghálánk, gonoszul fenekedve magunkban
Egymás ellen; mert isten vesztünket akarta.
Reggel evicke hajót vont tengersikra felünk, és
Béraktuk zsákmányostúl a mélyövü nőket;
Hadsergünk felerésze pedig vesztegleni hajlott
Még Agamemnonnal, pásztorral az argosi népen.
Mi felülénk, s elevedzettünk; sietőleg igettek
Lebke hajóink, tengerapályt advája Kronion.
Hogy Tenedozba jutánk, áldoztunk isteneinknek,
Honvágytól égvén; de Zeüs nem terveze még azt,
Rettenetes, ki közénk másodszor hinte ma pártot:
Mert egyik osztályunk fordítván barna hajóit,
Melly fortélyos Odysseusnek hallgatta parancsát,
Visszafutott Agamemnonhoz, neki kedvibe járni.
Én pedig a vélem haza tartó többi hajóval
Futtam, tudva, mikép veszedelmet forral az ördöng;
És futa Tydeus nagy fia, és szorgolta barátit;
Elkésődve futott maga szög Menelaos utánunk,
És Lesbosban azon tanakodtakat ére be, vajjon
Merre leendene jobb elevezni, fölötte Khios zord
Partjainak, Psyrie szigetét balkézre marasztva,
Vagy Khios aljában, szellős Mimas ormozatánál.
Mi tüneményt kérénk istentől: a ki adott is
Azt, s Eubőa felé egyenest hagya metszeni tengert,
Hogy mennél hamarabb kihatoljunk vészek öléböl.
Itt harsány fuvalom kezdett sípolni; hajóim
A halason sebesen haladának előtte, s Geraestost
Éjszaka érék el; hol sok bikacombot ajánlánk
Tüzre Poseidonnak, nagy tengert hagyva megettünk.
A negyedik nap volt, mikor Argos partira hajták
Társi lovag Diomedesnek ki evicke hajóit.
Én Pylos országnak tarték vala; és le nem ültek
A szellők, hogy felkeleté Zeus bennöket egyszer.
Igy jöttem, szeretett ifju, hirvétlenül, azt sem
Tudva, ki lett az Akhivokból elveszve, ki üdvöz;
A miket ellenben házamnál hallok azóta,
Megtudod őszintén, el sem rekkentem előled.
Dárdás Myrmidonok, mint hirlik boldogul értek
Vissza, vezettetvén nagy Akhilleus gyermeke által;
Boldogul ére Philoktetes, Pőas deli magva;
Idomeneus Kretába vivé valamennyi csatábol
Ment feleit szintén, mert tenger nem nyele senkit.
De Agamemnonrol magatoknak tudva, ha félre
Laktok is, Aegisthos milly szörnyüen ölte meg; a ki
Másként tényének meg is adta keservesen árát!
Ennyire jó megholta után embernek utódot
Hagyni; mikép itten boszut állott a fiu gyilkos
Aegisthos lelkén, ki orozva halatta meg atyját.
Igy te is oh kedves, szép és már termetes ifju,
Tenni siess, hogy utókorod is dicsekedve nevezzen.”
Szólott Telemakhos neki módosan erre viszontag:
„Oh Neleusfi, akhiv nemzet felségese, Nestor,
Bosszút állt igenis, s az Akhivok róla magasztos
Dalt mindenha, világhírűt énekleni fognak.
Bár nekem adnának menny istenségi hatalmat
Megbosszulni halálos bűneit otthon az ádáz
Hőslőknek, miket oly fertelmesen üzni tanultak!
De minekünk nem adott, nekem és felséges atyámnak
Annyi szerencsét Zeus; csak tűrelem a mi hatalmunk!”
Monda lovag Nestor neki válaszul erre viszontag:
„Ugy kedves, miután ezeket juttattad eszembe,
Itt hire jár, hogy szűlédnek hőslői, sok ifju
Ember igen gonoszul patvarkodik ellened otthon.
Szólj, magad adtad-e meg magadat nekik, avvagy elútált
A nemzet, valamelly istencsuda által igézve?
Ámde ki tudja, honába jövén nem fogja-e még ő
Visszafizetni nekik maga, vagy vele minden Akhivok.
Mert ha irántad is olly rokonérző Pallas Athene,
Mint nagyságos Odysseushez volt Troja alatt, hol
Vértes akhiv nemzet roppant küzdelmeken állánk:
Tudnillik soha sem láttam, hogy az istenek olly hőn
S nyilván pártolnak valakit, mint őtet Athene!
Ha igy akar veled is gondolni, s szerelmes irántad,
Úgy egyik és másik bizonyára feledheti nászát.”
Mondá Telemakhos nemes ifjú módosan erre:
„Szózatod, aggastyán, többé nem teljesedik be,
Mert nagyokat mondál; elszédülök! Ezt, ha magok menny
Istenségi akarnák, sincs mód benne remélnem!”
Szólt neki erre viszont istennő kékszem Athene:
„Telemakhos, fogaid rekeszéből milly ige röppent?
Azt akaró isten tova is megmenti az embert
Könnyen. S én legalább örömestebb bujdosom össze
Vissza, csak egyszer megláthassam drága hazámat,
Hogysem tüzhelyemen leölessem, mint Agamemnon
Nemzetes Aegisthos s felesége merényei által.
Másként isten sem tehedelmes bármi szerette
Kedvencét sirtol megváltani, hogyha kimérte
Néki enyésztő sors a hosszúszenderü zsoldot.”
Telemakhos pedig igy szólott neki erre viszontag:
„Mentor, szót se tovább ez egyébként szánatos ügyröl!
Az bizonyos, miszerint nem jő haza, merthogy olympos
Boldogi őtet örök vész és romlásra itélték.
Hát inkább másrol akarok szót váltani tisztes
Nestorral, miután különös jó és okos ember;
A mint hogy három nemzéken hirlik is őtet
Országoltnak, azért istennek látszik egyéne.
Oh Neleusfi, dicső Nestor, rajzoljad elejbém,
Hogy történt Agamemnon fejdelem abbeli este?
Hol volt akkoriban Menelaos? milly cseleket hányt
Néki or Aegisthos, hogy erősbet enyészte magánál?
Tán akkor nem akhiv Argosban időze, hanem más
Országon járt, hogy bizodalmasan ellene támadt.”
Monda lovag Nestor neki válaszul erre viszontag:
„Gyermekem, én mindent igazán kijelentek előtted.
Elgondolhatod azt magad is, milly vége leendett,
Hogyha or Aegisthost a háznál élve találta
Volna, megérkezvén Trojárol szög Menelaos.
Akkor elég földet se vetettek volna reája,
Sőt ebek és madarak faldosták volna meg ottkint
Messze a várostol, s tetemeit egy tisztes akhiv nő
Sem siratandá meg, nagy lévén bűnei szörnyen.
Mert mig amott mi ezer küzdelmeket állva ki hosszan
Vesztegelénk, azig ő lovas Argosnak szugolyában
Kéjelgvén, Agamemnonnét sok szóval enyelgte
Volt körül; a mi Klytaemnestrát csábjával először
Meg nem szédíté, miután esze s szíve helyén volt:
Mert dalnok környezte, kinek meghagyta keményen
Atrides Trojára menet, hiven őrzeni hölgyét.
De mikor a bal sors romlásra taszítani végzé,
Itt már puszta szigetbe vivén a dalnokot, ottan
Hagyta falánk madarak csordáinak étekül, és az
Olly örömest követő hölgyet palotáiba vitte.
Ekkor az istenek oltárin sok combot eléget,
Sok szövetet s aranyat függeszt szent áldozatul fel,
Olly dolog embere, mit soha meg nem vallani gondolt.
Mert mi együtt indultunk el Trojának alóla,
Szög Menelaos s én, őszintén értve meg egymást;
De hogy Athenaenek hajtottunk Sunionához,
E fokon Atrides révészét Phőbos Apollon
Célba vevén megölé véletlen szende nyilával,
Kormányán figyelőt a szélkergette hajónak,
Phrontis Onetoridest: ki derékúl érte nemében
Kormányozni, midőn a halas tengerre vihar dőlt.
Néki tehát, sietőnek bár, helyt kelle maradni,
Hogy társát eltemje, s megadja szokásszerü módját.
Végre pedig miután már a hullámos özönben
Járva hajóival, elközelíte Malea fokához;
E kúpos hegy alatt gonosz útat sorsola néki
Mennydörgő Zeüs, ordító szelet ontva reája,
És fodros hullámot uszítván ellene, hegynyit.
Igy elszórva hajóit, kit Kretába vetett el
A Kydonokhoz, Iardanos áradozó vize mellett.
Tengersikra egy ormozatos tar szikla mered fel
Gortyn mesgyéjén a légszin nedvek öléből;
Nagy habokat verdes délszél a szikla balához
Phaestos irányában, de kicsiny kő nagy vizet elzár.
Imide szálltak ezek: nehezen menekült meg az ázott
Férfi: hajóikat ellenben mind szirthoz ütötték
A habok. Öt gályát pedig Aegyptosba tereltek
Által erőszakosan ragadó vihar és sebes árvíz.
Meddig ez itt javakat s aranyat kincsezve, hajóin
Máshangú népek földén ácsorgana, addig
Nemzetes Aegisthos rosznak járt végire otthon
Atrides megölésével, s a nép neki hódolt.
Hét évig bitorolta igy a sokkincsü Mykenét:
Nyolcadikon haza jött veszedelme levente Orestes
Híres Athenaeből, s megölé fegyverrel a gyilkos
Nemzetes Aegisthost, ki orozva halatta meg atyját.
Öldöklési után eltartá szertelen anyja
S Aegisthos torait velek a lovag Argosiaknak.
Még aznap megjött hadnagy Menelaos Atrides,
Annyi javat hozván, valamennyi hajóira fére.
Hát, kedves, te se légy lakotoktól messze sokáig,
Ott hagyván jószágodat és olly büszke hatalmas
Nemzetet a háznál; netalán kiszorítsanak abból,
Rajta megosztozván, s utazásod füstbe ne menjen.
De Menelaoshoz magam is szorgalmasan intlek
Elrándulni, ki csak minap ért haza, s olly idegen nép
Földéről, honnan soha meg nem vélne jöhetni
Többé szélvészek rohamától annyira hajtott
Férfiu: tudnillik madarak sem szállnak az évben
Át ide, ollyan igen távol vagyon a rideg ország.
Menj el azért hozzája hajón társiddal; avagy ha
Jobban tetszik amúgy, vagyon itt számodra szeker s ló,
Itt vannak fiaim, kik el is kisérnek örömmel
Szög Menelaoshoz Lakedaemon jó telekére.
Megkéred pedig őt, igazán folytassa beszédét;
Bárha különben sem hazudik, bölcs férfiu lévén.”
Igy szólt; a nap elalkonyodék és rája setét lőn.
Most felemelte szavát istennő kékszem Athene:
„Oh aggastyán, mindezeket csak helyre beszéléd;
De már nyelvet szeljenek és elegyítsenek édes
Bort, hogy az áldmást megtévén kékfürtü Poseidon
S többi nagy istennek, fekügyünk; mivel int is az óra.
Mert ime a nap elalkonyodott, s nem is illik az isten
Vendégségein ülni soká, hanem oszlani szerte.”
Szólt Zeus lánya; ezek szavait tisztelve fogadták.
Hát a hirnökség vizet öntött két kezeikre,
Aztán serlegeket koszoruztak borral az ifjak,
És elzsengézvén közepettök szétpoharazták;
S tüzre veték a nyelveket és felkelve megizlék.
Végre hogy áldmásoztanak és az elégig ivának,
Ekkor Athene s Telemakhos nemes ifju feküdni
Barna hajójokhoz készültek vissza; de imé
Ellenzette lovag Nestor s támadta meg őket:
„Zeus mentsen s az egek minden halhatlani attol,
Hogy ti hajótokhoz mennétek tőlem aludni,
Mint valamelly ruhakoldús avvagy holmi szegényes
Embertöl, kinek ágymeze és egy vánkosa sincsen,
Hogy maga és vendége puhán hálhassanak egyszer!
Lesznek kellemetes párnák, vagyon ágybeli nálam.
De nagyságos Odysseusnek magzatja ugyancsak
Nem megy semmi hajópadlásra feküdni le, míg én
Élek; utóbb pedig a fiaim majd helybe maradnak
Vendéget befogadni, ki tán házamba vetődött.”
Szólt neki erre viszont istennő kékszem Athene:
„Kedves öreg, helyesen mondottad; Telemakhosnak
Bé kell vennie szózatidat, mert sokkal is illőbb.
Ő hát elkövetend téged, hogy szép teremedben
Háljon az éjszaka; én pedig a bajtársakat ottkint
Megnyugtatni hajónkra megyek s elmondani nékik
Mindent; mert köztök legidősbnek lenni dicsekszem
Kik fiatalbak igaz szeretettöl gyujtva kisérik
Lelkes Telemakhost, neki mind kortársai lévén.
Ott a barna hajón akarok meghálni ma; holnap
Hajnalban pedig a szíves Kaukónok honába
Rándulok el, hol adósságim vannak, s pedig épen
Nem kevesek vagy tegnapiak. Te meg e palotádba
Térőt külddsze fiaddal az utra szekéren, alája
Olly lovakat fogván, mellyek szaladásra legelsők.”
Igy szólván eltünt istennő kékszem Athene
Sólyom képében; mit látva elámula minden
Férfiu. Elhült a különös tüneményen az agg is,
És megfogva kezét igy szólott Telemakhosnak:
„Kedvesem, ah nem féltelek én hogy gyáva s erőtlen
Lészsz, ha imigy kisérnek az istenek ifjat is immár!
Mert nem volt ez egyéb felség az olympi karokból,
Mint Zeus lánya, harácsörvendő Tritogeneia,
Híres atyádnak is illy becsülője az Argosiak közt.
És örök istenség, adj üdvöt s teddsze dicsővé
Főmet, magzatimat s kedves feleségemet otthon!
Én pedig éves ünőt, szilajat viszek áldozatodra,
Homlokosat, mellyet nem fogtak igába halandók;
Ezt viszek én, szaruit környülfuttatva aranynyal!”
Igy esdeklőnek Zeus lánya bevette imáját.
Ekkor előmenvén népek felségese Nestor,
Mind fiait mind jó vejeit házába vezette.
Végre az aggastyán fényes palotáiba érvén,
Sorjában székekre avagy trónokra ülének.
A begyülötteknek maga ő elegyíte kupában
Édes bort, mellyet tizenegy év mulva nyitott fel
A jó sáfárné, pártáját végre leoldván:
Ezt elegyített volt Neleusfi, s szivélyes imával
Hítta segítségűl áldmásai közben Athenét.
Hogy pedig áldmásoztanak és mig akartak ivának,
Mások ugyan szétoszlottak lefeküdni lakonként:
Ámde lovag Nestor nagyságos Odysseus édes
Ifját helybe hagyá a hangos csarnokiv alján
Hálni, megesztergált nyoszolyában; véle pediglen
Ön kedvelte fiát, Pisistratos érdemes ifjat,
A ki egyéb magzatjai közt egyedül vala nőtlen.
Ő meg az udvarnak titkos bensőiben alvék,
Hol számokra feket s ágyat felesége vetett volt.
A rózsásujjú hajnalnak támadatával
Tiszteletes Nestor feltermett a nyoszolyábol;
És kieredvén a faragott márványokon ült le,
Mellyek roppant háza előtt rendezve feküdtek,
Tiszta fehér s kenetekkel fénylők: mellyeken egykor
Neleus ült, elvekben mások az égi karoknak,
De ki ma elhunyt már s Hades birodalmiba szállott:
Ekkoron ellenben már ismét Nestor, Akhivok
Főnöke, ült jogodot hordozván, rajtok. Elébe
Gyültek Ekhephron meg Stratios fia éjteremekböl,
Perseus, Aretos, Thrasymedes, az istenek ikre;
Végűl a hatodik Pisistratos ifju közelgett;
És kivezetvén Telemakhost közepekre ülették.
S tiszteletes Nestor szavait felemelve beszélett:
„Járjatok el szaporán nekem, édes gyermekim, abban,
Hogy menny boldogi közt legelőször Athene kegyelmét
Nyerhessem mindjárt, jelenét a tegnapi búcsún.
Menjen azért egyitek parlagra, hogy ízibe jőjön
A szükséges ünő, hajtatván pásztora által;
Mástok Telemakhos bajtársit idézze be hozzánk
Barna hajójokról, csak kettőt hagyva közűlök;
Harmadik ötvös Laerkest sürgesse ki nékem
Gyorsan, hogy szarvát az ünőnek béaranyozza.
Többiek itt legyetek körülöttem, s szóljatok a ház
Némberinek be, derék lakomát készíteni; székek
És fa után legyenek; vizet is hadd hordjanak össze.”
Szólt; mind elsürgöttek azok. Bekerűle mezőröl
Már az ünő; megjött istenszerü Telemakhosnak
Népe hajójárol; eljött igyekezve az ötvös
Érckoholó szerszámokkal terhelve kezében,
A kalapácscsal, ülővel s a művészi fogóval,
Mikkel aranyt remekelt; megjött elvégre Athene,
Áldozatát élvezni. Lovag Nestor kiadá most
A kellő aranyat; s vele béfuttatva tudósan
Művész a szarukat, hogy lássa s örüljön az isten.
Ekkor elővezeték szarvon Stratios meg Ekhephron;
Kézvizet Aretos jött ottbenröl ki virágos
Tálca felett hozván egy kézzel, mással iszákban
Árpadarát; lelkes Thrasymedes bárdosan állott
Volt mellesleg, az áldozatos barmot leütendő;
Perseus vérnek edényt tartott vala. Itt deli Nestor
Elzsengéze darát s vizet; és zsengézve az istent
Sűrün imádta, ünő fejiröl szőrt hányva a tüzbe.
Hogy megimádkoztak s a szent dara el vala hintve,
Gyorsan előlépvén Nestorfi derék Thrasymedes,
Sujta: keresztülmetszte nyakizmait a köszörült bárd,
S bénítá az ünő erejét. Ujjongva sikoltott
Rá fel Nestornak minden menye, lánya, erényes
Hitvese Eurydike, Klymenos legelőbbi leánya.
Annakutána pedig felemelvén a bebarangolt
Földröl, tarták, mig Pisistratos ifju leölte.
Hogy kifutott a vér s csontait odahagyta kedélye,
Széthintezvén azt, kimetélték combjait annak
Rende szerint; azután beterítették vala hájjal
Kétrét, nyers husakat halmozva felülröl azokra.
Igy égette hasábokon éltes Nestor, izes bort
Öntözgetve reá; nyársakkal bántak az ifjak.
A combok hogy elégtenek, és ők a belet izlék,
Más tetemit felszegdelvén nyársakra taszíták,
S sütték, ökleletes nyársat forgatva kezikben.
Telemakhost ezalatt megmosta csinos Polykaste,
Nestor lányainak seregében legfiatalb hölgy;
És a mint megmosta, meg is kenetezte olajjal,
S rája palástot adott és köntöst öltete véle,
Istenek ikre gyanánt lépett ki vízéböl az ifjú;
S elközelitvén Nestorhoz, mellette helyet vőn.
Majd a felhúsak megsülvén és levonatván
Vendégséghez ülének; azonban férfiak álltak
Fel derekak, kik bort töltöttek arany poharakba.
Végre hogy éhök megcsilapult és szomjok elalvék,
Tiszteletes Nestor szavait felemelve beszélett:
„Fogjátok, fiaim, bé immár Telemakhosnak
A paripákat, hogy haladéktalan elszekerezzen.”
Szólt; örömest hallgatta szavát mindenki az aggnak,
S gyors lovakat fogtak be az úri szekerbe legottan.
A sáfárné bort és étket tett fel az útra,
És csemegét, melylyel felséges hercegek élnek.
Telemakhos feleredt a nagyszépségü szekerre;
Mellé Nestorides Pisistratos érdemes ifjú
Ült vala fel, s a gyeplűket bal kézbe szoritván
Megcsapkodta serény lovait: nem resten igettek
Róna mezőre azok, s elhagyták messze Pylosvárt.
Igy csörtettenek a szerszámos hámban egész nap.
A nap elalkonyodott, behomályosulának az utcák:
Ők a Pheraeknek jöttek földére, Diokles
Termibe, Orsilokhos fiaéba, kit Alpheus ágzott;
Itt megháltanak, az vendégit örülve fogadván.
A rózsásujjú hajnalnak támadatával
Fogtanak egyszeriben s gyönyörű szekerökre felültek,
És kirobogván a dörgő csarnoknak alóla
Megcsapkodta; serény lovaik nem resten igettek.
Búzavetések közt vezetett ösvényök; ez úton
Mentek előre; igen sebesen haladott velek a ló.
A nap elalkonyodott, behomályosulának az utcák.
Megjegyzés küldése