2016. január 21., csütörtök

Néhány gondolat a latintanításról

  A latin nyelv oktatásának megreformálása nem új keletű probléma, már évek óta rágódnak rajta. Persze csak rágódnak, de nem történik semmi. Talán jobb is, mert ami 'reformok' az elmúlt években a közoktatást érintették, hát... vitatható kimenetelűek.
   A téma aktualitását Magister egy régebbi laudatoros cikke vezette elő, itt elolvashatod. Érdemes a kommenteket is elolvasni, mert az is része a körképnek, hogy ki mit gondol.
   Ebben az agyonmodernizált és túlfejlett társadalomban már nem normális, ha valaki csak úgy szemlélődik a villamoson és nem okostelefonozik, különc az, aki egy combos könyvet (papír!) olvas, netán valami értelmeset, a könyvtárban is felszalad a szemöldökük, ha valaki Plutarkhoszt kér egy kis Ciceróval, na de aki latin tanulásra adja a fejét... az egyenesen őrült. Olvasni, holt nyelvet tanulni és elmerülni a kultúrában ma már vérlázító partizánakciónak számít, szinte gerillaháború a társadalom ellen. És egy egyre rosszabb.
   Az oktatás 'színvonala' is változik az évek múlásával - és a változás nem előnyére történt. Lehet mondani, hogy 'romlik a gyerekanyag' (nem is tudom, hol hallottam ezt a magvas kifejezést, de egyenesen beleégett az idegsejtjeimbe), meg kevés az idő, meg sok a követelmény, meg blablabla. De valami akkor is gyökeresen megváltozott, elromlott. És ez brutálisan érinti a latin oktatást. Brutálisan és mégis sehogy se, mert nem 'fontos' tantárgy, nincs szem előtt, csak amolyan kis plusz pontért való erőfitogtatás. Nincs súlya az oktatásban, a latintanárok is amolyan csodabogarak.
   A Magyarországon forgalomban lévő latin nyelvkönyvek elég egyformák (legalábbis a szemléletüket tekintve): csak az aranykori/ezüstkori latint tanítják, és kronológiai sorrendben haladnak. Pedig a latin nyelv közel sem ér véget a Római Birodalommal, sőt, nekünk magyaroknak a 19. századig meghatározó nyelvünk. Ezért is nem lenne szabad száműzni a hóbortok világába, mert nekünk élő kultúránk, a múltunk, a történelmünk, az életünk. 
   A középiskolai latin nyelvkönyvek az első évben 'kiherélt' szövegeket hoznak: eredeti szerzők lebutított szövegei, amelyekből kivették a nyelvtanuló számára ismeretlen nyelvtani jelenségeket. Ez szerintem még nem is lenne rossz dolog, élő nyelvek tanulása esetén is bevált módszer a könnyített szöveg. Magister szerint már az oktatás legelején is eredeti szövegeket kellene olvasni, mert a kiherélt textus élvezhetetlen. Ez igaz, hogy az irodalmilag meggyepált szöveg nem hordoz különösebb művészeti tartalmat, de azért azt hozzátenném, hogy magát a klasszikus kultúrát, történelmet, irodalmi világot is csak meg kell ismerni valahogy. Mint ahogyan minden idegen nyelv esetén - legyen élő vagy holt - a kultúrát, a nyelvi hagyományt, a tradíciókat és a hiedelemvilágot is meg kell ismerni. Együtt a nyelvvel, párhuzamosan. Erre jók szerintem a könnyített olvasmányok, a kultúra közvetítésére abban a nyelvtanulási fázisban, amikor még az ember nem képes a nyelvi szépséget, az irodalmiságot élvezni, akkor is kap valamit a kultúrából.
   Egy másik dolog a merev ragaszkodás a járt utakhoz. Semmi bajom a jól bevált sémákkal, de azt be kell látni, hogy a világ változik. A mai gyerekek nem jobbak vagy rosszabbak, de egy teljesen más világban nőnek fel. Már nem hozzák otthonról azt a klasszikus műveltséghez szükséges alap hátteret, amivel neki lehet feküdni egy eredeti szövegnek. Lásd: Jókai uncsi, nem szeretik olvasni. Persze hogy nem szeretik, mert nem értik. Mert tele van olyan kifejezéssel, amit az anyanyelvükön sem értenek. És ezeket a hiányokat kellene az oktatásnak 'bepótolni', 'betömni', hogy szeressen olvasni, mert érti, amit olvas, és szeresse a latin nyelvet, mert az olvasmányoknak számára világos üzenete van.
   Holt nyelvet tanítani egy túlpörgetett világban azt gondolom elég reménytelen vállalkozás. És a latin oktatás szépen a helyén is kezeli a latint: holt nyelv, ne akard használni. Miért ne lehetne egy kicsit élő? Ahogyan a gyerekek is játszanak mindennel, ami érdekli őket, miért ne játszhatnának a latinnal? Miért ne lehetne számukra élő, létező, kézzel fogható dolog? Az angol nyelvterületeken lévő latin tankönyveket elnézve ordít a különbség. Nem, nem vagyok a Nagy Hamburgerföld elkötelezett híve, nem gondolom, hogy ott zöldebb a fű, azt viszont látom, hogy a latin nyelvkönyveik szöges ellentétei a mieinknek. Vannak pl. egyszerű kis párbeszédek, amint két rabszolga beszélget, vagy olyan szövegek, hogy mit csinált egy római fiatal egy napján, milyen játékaik voltak, mit szerettek, stb. Ezeket jó dolognak tartom, mert előbb tanulja meg a nyelvet, és utána kóstol bele az auktorokba, akiket némi előzetes tájékozottság híján az anyanyelven is nehéz értelmezni. Ezen biztos felhördül egy latintanár, hogy milyen hülye módszer. De mégis. Valami azért van benne. Van egy csomó vicces kép, ami mitológiai történeteket figuráz ki, akár mai szemmel nézve, akár az eredeti jelentésében. És vannak latinos viccek, és szójátékok - nem a múlt századból, hanem a jelenből. Azért, hogy a latin itt legyen, jelen legyen, ne legyen halott. Mert azt gondolom, hogy a magyarországi középiskolai latin oktatás legnagyobb hibája, hogy halottá teszi a latint. És ez most vissza is üt: ami halott, az használhatatlan. Nem értelmet kell keresni annak, hogy miért jó latin tanulni, felesleges bizonygatni, hogy milyen hasznos is ez: ha a latin él, nem kérdés, hogy mi a szerepe az életünkben. Csak megöltük, és ha a döglött lovat rugdossák, az nem fog felállni. Mást kell bevetni...változtatni kell.

 
Megjegyzés küldése