2016. január 1., péntek

Új év, új élet - év végi összegzés

   Itt az új év és a fogadkozások időszaka. Természetesen magam is megszőttem a kis terveimet, hogy mi mindent fogok másképp és jobban csinálni, de majd meglátjuk, mi lesz belőle. Az elmúlt év nem tartozik a kedvenceim közé. Sok dolog megváltozott, az események gyorsan követték egymást, már nem tudtam őket 'kézben tartani', csak sodródtam az árral. Év végére azért sikerült megbarátkoznom az új helyzettel, nem mondom, hogy megszerettem, de megtanultam elfogadni.
   A latinnal sem úgy haladtam, ahogyan szerettem volna. Bár ha egész nap tanulnék, azt sem érezném elegendőnek :-) De azért attól messze járok - sajnos. Sőt, igazából pont ez a változások legfájóbb része: a szellemi élet hiánya, megcsappanása. Nincs rá lehetőségem, hogy annyit olvassak, amennyire szükségem lenne. Nincsenek a közvetlen környezetemben olyan emberek, akikkel az olvasottakról tudnék beszélgetni. Csakis Egy. Ő. De neki is jó lenne néha másokkal is megosztania a gondolatait. Nehéz dolog egész nap ostobának lenni, vihorászni és édes kis ostobaságokért lelkesedni, ahogyan azt elvárják. Súlyos ez az álarc, amit nap mint nap cipelek, és félek, hogy egyszer rajtam marad, egyszer nem tudom többé levenni. Mi van, ha olyanná válok, amilyennek akarnak látni? Olyan ostobán önfeledt és tudatlanul magabiztos leszek, amilyennek lennem kell? Mi marad belőlem, ha nem kételkedem, ha nem akarok a dolgok mögé látni, ha nem akarom megérteni a miérteket és nem teszem fel a kérdéseket? Önazonos maradhatok-e magammal, ha engedem, hogy a környezetem az elvárásai szerint formáljon? Bár lehet, hogy jobb lenne egy tudatlan, boldog, rózsaszín masszában dagonyázni. Biztosnak lenni mindenben és vakmerően, önbizalommal telve szembenézni a világgal. Igen, biztosan jobb lenne. Csak nem érzem a dzsedit, hogy képes lennék erre. Mert valami a legmélyen mindig kételkedik, mindig visszakérdez. Hülyeség. De ez vagyok.
  Egyre nehezebb kettős életet élni. Egyre nehezebb felvenni azt az álarcot, hogy vidám vagyok. Ez igazából egy rossz megfogalmazás, mert én vidám vagyok, csak a vicceimen kevesen nevetnek. Mert rossz társaságban vagyok? Igen. Tudom, idén ezen fogok változtatni, ha tudok. Mert elég kínos a dolog, amikor pl. egy 'könyvbaráttal' beszélgetésbe keveredik az ember, és kiderül, hogy a könyvek önjelölt szerelmese az Egri Csillagokat olvasta utoljára - általánosban. Vagy a kirándulni szerető ember kedvenc útvonala - busszal - a normafai borozó. Satöbbi. A világ egyre képmutatóbbá és hazugabbá válik,és ezt nehezen viselem. Mert ha szóvá teszem az ellentmondást, amit nem tudok nem felfedezni - rossz ember vagyok.
   Ide menekülök levegőt venni. Ide, mert itt én válogatom össze a szépségeket, az értékeket, amik fontosak nekem, amik örömet okoznak. Ez az a hely, ahol magam lehetek. 

Nincsenek megjegyzések: