2016. június 2., csütörtök

A gyűrűről


"A hagyomány szerint a régi görögök bal kezükön viselték a gyűrűt, a kisujjal szomszédos ujjon; sőt, állítólag a rómaiak is így szokták a gyűrűt hordani. Ennek az az aoka, írja Apion Az egyiptomiak című művében, hogy az emberi hullák felboncolása során, ami Egyiptomban bevett szokás, és görögül anatómia a neve, egy vékonyka idegszálra bukkantak, amely kizárólag az említett ujjtól indul ki, s az ember szívéhez vezet; következtetésképp nem is ostoba gondolat, hogy éppen ezt az ujjat méltatták ilyen nagy megtiszteltetésre, hiszen szemlátomást fő szervünkkel, a szívvel áll közvetlen összeköttetésben."



(Gellius: Noctes Atticae 10,10 Győry Gyula fordítása)


Megjegyzés küldése