2016. augusztus 12., péntek

Az éjszaka veszedelmei


Képzeld most el az éj sokféle egyéb veszedelmét:
mily magasan nyúlnak föl a házak, ahonnan agyonvág
mindenféle cserép, ha lyukas vagy csorba edények
hullanak az ablakból, s mily súllyal ütik meg a járdát,
szinte kivájva. Hanyagnak tűnsz, ki előre a nem várt
bajra nem is gondol, ha sietsz vacsorára, s előtte
még végrendeletet se teszel. Mert annyi halál les
éjjel, ahány ablak virraszt feltárva utadban!
Így hát azt kívánd, s e siralmas vággyal ébredj: bár
lenne elég nekik az, hogy nagy tálból lelocsolnak.
Szenved az arcátlan részeg, ha nem adta ki senkin
még a dühét. Úgy tölti az éjt, mint hajdan Achilles
sírva barátjáért: hol háton fekve, hol arcán;
így tud aludni csupán. Az ilyennek jót verekedve
jön meg az álma. De bármint is szilajítsa az ifjú
kor, tüzesítse a bor, nem köt bele abba, aki jobb
- bíbora, hosszú sor követője miatt – kikerülni,
míg sok fáklyával s bronz lámpással vonul arra.
Engem, aki csak a holdfény meg pici gyertya szokott így
elkísérni, minek fonalát kímélve beosztom,
engem megvet. Halld, hogy a bús párbaj hogyan indul,
már ha ugyan párbaj, ha te ütsz, s én tartom a hátam!
Útamat állja, megálljt mond, s engedek én a muszájnak.
Mit tégy mást, ha magán kívül van, s ő az erősebb?
„Honnan jössz – harsog –, s hol tömted a gyomrod ecettel
és babbal puffadtra? Melyik suszter lakomáján
faltál aprított hagymát és főtt ürüszájat?
Hát beragadt-e a szád? Vagy szólsz, vagy a sarkamat érzed!
Merre tanyázol, mely imaház táján akadok rád?”
Édesmindegy, hogy valamit próbálsz-e felelni,
vagy hallgatva kitérsz. Ugyanúgy megver, s dühösen még
pert is akaszt rád. Itt a szegény joga egy: könyöröghet,
hogy – miután elrakták megdöngetve ököllel –
hagyják futni, s a többi fogát legalább ki ne verjék!

Még ha csak ez fenyegetne! De rád tör a fosztogató is
majd kapuzáráskor, ha lezárva nehéz lakatokkal
minden eresztékük, némán hallgatnak a boltok.
Sokszor hirtelenül ront rád fegyverrel a rabló.
Mert valahányszor Gallinaria fenyveseit vagy
Pomptinum mocsarát megszállja a fegyveres őrség,
onnan mind idefut hozzánk, mint jó etetőbe.
Lelsz-e kohót, hol nem készül ma nehéz lánc?
Mert a bilincshez kell a legtöbb vas! Szinte remegnünk
kell, hogy nem jut elég ásóra, kapára, ekére!
Mondd boldognak a dédnagyatyákat, az ősi királyok
és triúnusok oly szép régi korát, amikor még
egyetlen börtön Rómának egészen elég volt.

(Iuvenalis 3,268-314 Maraközy Gyula fordítása)

Megjegyzés küldése