2016. augusztus 14., vasárnap

Visegrád régészeti emlékei


„A PANNÓNIAI TÖRZSEKET, AMELYEKET AZ ÉN PRINCIPATUSOM ELŐTT A RÓMAI HADSEREG SOHASEM KÖZELÍTETT MEG, TIBERIUS NERO RÉVÉN, AKI AKKOR MOSTOHAFIAM ÉS LEGÁTUSOM VOLT, LEGYŐZTEM, A RÓMAI NÉP HATALMA ALÁ VETETTEM, ÉS ILLYRICUM HATÁRAIT ELŐBBRE VITTEM, EGÉSZEN A DUNA VONALÁIG. "

Octavianus Augustus emlékiratából

   Óriási hatalom birtokosától, a birodalom első császárától származik az idézet, akinek teremtő lángelméjét Horatius és Vergilius dicsőítette, aki kivételes tehetségével és vaskézzel uralta a legfontosabb határ menti provinciákat.  Az idézet utolsó mondata a történészek körében mégis heves viták forrása lett.  Jó ideig úgy értelmezték a kutatók, hogy ez a Duna északi és keleti határvonalát jelentette.  Pedig Pannónia meghódítása nem varázsütésre történt, hanem több lépés sorozatából kerül római uralom alá.  Ez erősíti azt a vélekedést - mert más források is utalnak arra -, hogy ennek a területnek a meghódítása valóban szerepelt Augustus tervében, de a gondolat megvalósítását a császár halála megakadályozta.
   A történészek előtt az is ismert, hogy Augustus elődje, Július Caesar hódítóként vette birtokba Galliát és Britanniát.  Leírták azt is, hogy bár Augustus 300 ezer fős hadsereggel rendelkezett, hódítás terén mégis óvatos volt.  További terjeszkedésének koncepcióját az ő gondolatai alapján, vagy éppen tanácsai szerint valósították meg akkor, amikor határozott előnyomulással valóban birtokba vették a Duna Vindobona (Bécs) és Aquincum közötti szakaszát.
 
Visegrád római lelőhelyei.  Térkép a Dunakanyarban épült limes (erődvonal) lelőhelyeiről



A visegrádi Sibrik-domb római erődjének és ispáni várának feltárása


   Mi tette indokolttá a Duna nagy törésvonalán fekvő Pannónia behódoltatását? Az ezzel kapcsolatos gondolatok valóban az első császár agyában születhettek meg, mert ő ismerte fel, hogy az Alpok sem nyújtanak biztos védelmet a meghódított provinciák megtartására.  Ehhez a birodalomnak olyan természetes határra volt szüksége, amely meggyorsítja és biztonságosabbá teszi a határ menti csapatok mozgását és utánpótlását.  Az Alpok hegyein túl ilyen természetes kapcsolat csak a kontinens két, csaknem összefüggő nagy folyója, a Rajna és a Duna mentén volt lehetséges.  Minthogy Caesar Galliát meghódoltatta, a Duna mentén kellett ezt a természetes határvédelmet megvalósítani.  Ennek jelentőségét csak növelte a vízi út, illetve a mellette kiépítendő hadi út, amely a kereskedelmet is kiszolgálta.
   Amint az előzőekben olvashattuk, Augustus császár koncepcióját nem ő, hanem utódai, elsősorban Tiberius és Claudius valósították meg, és így Pannónia meghódítása meghatározta e terület történelmi szerepét egészen a birodalom meggyengüléséig és teljes bukásáig.  Az is biztos, hogy dunakanyari limes vált a birodalom egyik legveszélyeztetettebb határszakaszává.
   Pannónia a Kr.  u.  1.  század második felében egy helytartó irányítása alatt önálló provinciává alakult.  Traianus császár uralkodása alatt - a 2.  század elején - 103 és 107 között az egységes tartomány két részre osztódott, Felső-Pannoniára (Pannónia superior) és Alsó-Pannoniára (Pannónia inferior) Carnuntum, illetve Aquincum székhellyel.  Az intézkedésnek külső és belső okai voltak.  Külső ok a tartomány északi, markomann-kvád arcvonalának, illetve a keleti szarmata-jazig frontjának elválasztása és megerősítése.  Belső ok a nagyra duzzasztott légiók számának csökkentése.  Ez a felosztás csak közel száz évig maradt érvényben, mert a 3.  század végén Diocletianus igazgatási reformja során a tartomány kisebb egységekre osztódott.  Ez a felosztás csak keretet adott a tartomány életének szervezéséhez.
   Az világosan felismerhető, hogy a meghódított új tartományban a rómaiak sorrendben két feladatot teljesítettek.  Első lépés a hadsereg táborhelyeinek kiépítése és a felvonulási utak megépítése volt.  Először Pannónia déli részén állomásoztak a hódításban részt vevő légiók, később pedig birtokba vették a Duna mentén az északi terület Vindobona (Bécs) és Aquincum közötti szakaszát is.  Valószínűsíthető, hogy a déli területen hódító hadjáratokkal törték meg az itt élt népek ellenállását.  Az északi terület folyó mellett élő kelta lakosok esetében erre azért nem volt szükség, mert kiváló diplomáciai érzékük alapján szerződésekkel érték el a korábbi lakosok csatlakozását.
   A kutatók vélekedése alapján bizonyos, hogy a pannon provincia nem gazdasági értéke, hanem hadászati rangja miatt egyre jelentősebb szerepet töltött be a birodalom életében.  Ezt a pannon erődvonal (limes) mentén elhelyezett katonai erő nagy létszáma is bizonyítja.  Négy legio állomásozott itt, légionként hatezres létszámmal.  Ez összesen 24. 000 jól képzett kitűnő katona állomásoztatását jelentette.  Ehhez még hozzá kell számolni a hasonló létszámú segédcsapatokat, amelyek a legio közötti határszakaszokat biztosították.  Ez azt jelentette, hogy Pannoniában állomásozott és tevékenykedett Róma egyik legerősebb hadserege.  A nagyszámú katonai erő pedig az ellenség elleni harc mellett szerepet játszott a Kr.  u.  2-3.  század belső küzdelmeiben, ezt bizonyítja, hogy ebben az időben a Pannoniából származó parancsnokok kerültek császári rangra (Hadrianus, Septimus Severus), I.  Valentinianus, a birodalom utolsó nagy védelmezője itt kezdte katonai pályáját, majd Ószőnyben (Brigetio) érte utol a hirtelen halál.  II.  Valentinianust Aquincumban kiáltották ki császárrá.  A Duna mellett állomásozó légiók nagy száma mellett politikacsináló szerepüket az is növelte, hogy Pannonia volt a Rómához legközelebb eső tartomány, melynek katonai egységei szükség eseten a leggyorsabban értek a birodalom központjába.  Ilyen rövid idő alatt a Rajna mentén állomásozó legiok sem értek el, nem beszélve a keleten több hetes távolságra lévő csapattestekről.
   Visegrád és a Dunakanyar lakossága hosszú századok alatt mit sem tudott ennek a területnek a katonai, hadászati jelentőségéről.  Rómer Flóris régész, egyetemi tanár, nagyváradi apátkanonok volt az első, aki először ismerte fel ennek a vidéknek itt felhalmozódott régészeti jelentőségét.  Az értékes emlékek feltárására a 20.  század ötvenes éveiben Soproni Sándor római kori régész kapott megbízást, aki két évtized alatt megkezdte az értékes régészeti anyag feltárását és tudományos feldolgozását.  Ebbe a munkába Héjj Miklós és Szőke Mátyás is bekapcsolódott.  Újabb emlékek kerültek felszínre Gróf Péter és Gróh Dániel régészek tudományos munkássága eredményeként, akik egy új program keretében nemcsak leírták, hanem publikációikkal összegezték is a fél század óta tartó munkálatok eredményeit, így sikerült az Esztergom és Szentendre közötti Duna-szakasz római emlékanyagát megismerni és értékelni.
   A római kor Visegrádon található emlékanyagából először a Sibrik-dombon épített katonai tábor falai kerültek felszínre.  A Kr.  u.  320-as években épült erődítményt I.  Constantinus császár uralkodása alatt építették.  A domb rétegvonalait követő, szabálytalan háromszög alakú katonai tábor alapterülete 130x140 méter.  A kőből épített, több mint egy méter széles falakat három legyező és négy U alakú torony erősítette.  A különböző funkciókat ellátó helyiségeket a kerítőfalak belső oldalára építették.  Hatvan évvel később az egyik oldaltorony helyére egy 12x 12 m alapterületű, négyszögletes tornyot emeltek.  A castrum katonai szerepe a 4.  század végétől csökkent, falai közé germán népesség telepedett.  Ez a Pone Navata néven ismert katonai tábor nemcsak része volt a római erődrendszernek, hanem egyben a pannon tartomány északkeleti csücskének legfontosabb hadállása is.  A katonai tábor lakói elsősorban a védelmi feladatok ellátásával foglalkoztak, de ezzel párhuzamosan más fontos feladat megoldása is rájuk várt.  Kialakult szokás, sőt előírt kötelezettség volt a katonák foglalkoztatása.  Ezt a kötelezettséget azért találták ki, mert a fegyvert forgatók tétlensége a fegyelem meglazulásához vezetett.
   A védelmi feladatok ellátása mellett ők látták el az útépítés nagy szakmai tudást igényit) kötelezettségét is.  Ezzel kapcsolatban bepillantást nyerhetünk abba is, hogyan épült ki az új tartomány katonai mozgását és gazdasági vérkeringését biztosító útrendszer.  Az épülő utaknak az volt a feladata, hogy Pannoniát bekapcsolják a birodalom vérkeringésébe.  Ezt a feladatot a „Borostyán út" látta el.  Azért kapta ezt a nevet, mert barbár területeket érintő úton hozták Rómába a luxuscikknek számító anyagot.  Ez az Észak-ltáliából induló és a Balti tenger felé haladó út Savarián (a mostani Szombathelyen) érte el Pannoniát és Carnuntumnál keresztezte a Dunát.

A Sibrik-domb római erődjének alaprajza

A visegrádi Sibrik-domb

Római erődjének és ispáni várának romjai

A mi urainknak, Valentinianusnak,


Valensnek és Gratianusnak, a legnagyobb

császároknak fejedelmi parancsára,

valamint a kiváló férfiak közül való Equitius

comesnek, a hadsereg főparancsnokának

rendelkezésére Foscanus, a Marsról

elnevezett I.  számú légió parancsnoka

a reábízott katonáival együtt a parancsot

végrehajtva ezt az utolsó simításig

felépítette Modestus és Arintheaus jeles

férfiak consulsága idején. "

A kőbányai római őrtorony építési táblája Kr.  u.  372-ből
Kerámia edények a lepencei koracsászárkori temetőből
Kerámia edények a lepencei koracsászárkori temetőből


   Más szerepet töltött be a Duna folyásirányát követő limes út.  Ez a keleti, majd déli irányt követő út Vindobona, a mai Bécs előtt érte el Pannónia határát, és haladt a folyó jobb partján épült katonai központok és a kisebb táborhelyek felé.  Ez az út közvetlen kapcsolatot teremtett a határőrzés feladatát ellátó rajnai, közép-dunai és al-dunai csapatok között.  Ez az út elhaladt a Sibrik-dombon épített katonai tábor mellett melynek nyomait egy mélyút több szakaszán felfedezték a régészek.  így került kapcsolatba Pone Navata, a katonai tábor Pannónia egész területével és a nagy birodalom távolabbi területeivel.

   A korábbiakban már szóltunk arról, hogy a mai Visegrádhoz tartozó Duna-szakaszon nem egyszerre épült fel és szilárdult meg a római határvédelem.  A Sibrik-dombon épült katonai tábor felépítése előtt is álltak itt a határvédelmet kiszolgáló építmények.  Ilyen volt a várkerti, a lepencei 1.  számú burgus, valamint a Kis-Villám Duna felé néző oldala alatt épült faszerkezetes őrtorony, amelyet a Kr.  u.  2.  században felégettek.  A mai Szentgyörgypusztától a Gizellamajorig terjedő szakaszon azokat a késő császárkori limes számos őrtornyát, erődítményét sikerült feltárni.  Ezek közül a Szentgyörgypusztán két 4.  századi őrtoronyról van tudomásunk.  Ezek az őrtornyok a Verőcén épített kikötőhöz teremtettek közvetlen kapcsolatot a két Duna-ágon keresztül.  A mai rév átkelés arra emlékeztet bennünket, hogy a dunai révek rendszere már Pannónia fennállása idején kialakult.  Itt olyan természet adta gázlókra, átkelőhelyekre gondolunk, amelyekből a mai városhoz tartozó területen - az említetten kívül - egy másikat is sikerült a régészeti kutatások kapcsán megismerni.  Az átkelést biztosító őrtoronynak egyik részét a mai Rév utcai aluljáró falában találták meg a régészek.  Akkor még itt lehetett az Apátkúti-patak torkolata, és az őrtorony vigyázta a folyamom átkelőket.

   Az eddig megismert római emlékanyag mellett nagyobb értéket képviselnek a régi kőbánya mellett és a Lepencén megtalált kőemlékek.  A korral foglalkozó szakemberek megerősítik értékelésünk helyességét.  Ez azért van így, mert a faragott, feliratos vagy domborműves kőemlékek végigkísérik a hajdan volt birodalom mindennapi életét, történelmi folyamatait és a valamikor itt élt emberek mindennapi életét.  A Visegrádhoz tartozó értékes feliratos kövekből eddig három gyönyörű emléket hozott felszínre a kutatók ásója.  A kőbányai őrtorony építési táblájának 372-es datálása és kiválóan olvasható antik betűi a pannóniai limes utolsó megerősítését tanúsítják.  Ez az építési tábla egyben a hatalmas birodalom egyik késői üzenete is.  A latin szöveg magyarul a kép mellett olvasható.
   A kőbányai őrtoronytól 1 km távolságban, Lepencén 1995-ben újabb őrtorony maradványait tárták fel.  A kitűnő anyagból és igen igényesen megmunkált alapfalak mellett megtalálták az őrtorony Duna felé néző bejáratát.  A beszakadt falomladék között előkerült az őrtorony építési táblája, mellette pedig három szoborfej is.  Az építési tábla szövegéből kiderült, hogy a kőbányainál egy évvel korábban, 371 -ben készítették.  A tábla szövege az egy évvel később készített építési tábla szövegével megegyezik, csupán a két konzul helyett egy konzult, Probus nevét szerepelteti.  A harmadik feliratos kő nem Visegrád, hanem Dunabogdány határából került elő 1969-ben.  Ez a kőtábla Silvanus Silvestrisnek, az erdők és mezők római istenségének állít emléket.  Az álló formátumú, téglány alakú kőtábla felső mezejében az istenség tunikában látható.  Alatta a szöveg olvasható formában megmaradt.  Ez az emlék azért kötődik Visegrádhoz, mert 1971 nyarán a környék egyik legszebb kilátópontján épült fel a város és a könyék első akkor legszebb hegyi szállodája, amely Silvanusról, a római istenségről kapta a nevét.  Kissé különösnek tartjuk, hogy az erdő-mező mitológiai alakját gondosan megformálták, ugyanakkor a római klasszikus istenvilág alakjai között nem szerepel Danuvius, a folyam megszemélyesítője.  Csak Aquincumból és környékéről ismerünk több olyan oltárt, amelyet a Duna mellett nagyon fontos istenségnek ajánlották.  Ehhez a kérdéskörhöz tartozik, hogy az egykori Pannónia területéről sok feliratos tábla maradt meg, de olyan, amely biztos helyhez köthető csak négy darab, s ebből kettő éppen Visegrádról került felszínre. 



Szoborlelet a lepencei későrómai őrtoronyból


A lepencei őrtorony kapujának rekonstrukciója


   Az építési tábláknál nagyobb jelentőségű a lepencei őrtorony mellől előkerült három szoborfej meghatározása.  Az első, legjobban kidolgozott szobor erős egyéniségű alak hajviselete és fülbevalói női szobrot sejtetnek.  A második fej más anyagból, gyengébb technikával készített fiatal férfit formáz.  A harmadik minden bizonnyal egy síremlékhez tartozhatott és elnagyolt megmunkálása gyermeket ábrázol.  A szobrokon található vakolatmaradványok és vésőnyomok azért vannak rajtuk, mert ezeket később befalazták.  Gróf Péter és Gróh Dániel régészek a sietősen készített szobrokról és az építési tábláról azt feltételezik, hogy 371 -ben magas birodalmi személyiség látogatására akarták ezeket gyorsan befejezni.  Ezt a feltevést azonban a történeti források nem igazolják.
   Amikor azt hitték a régészek és történészek, hogy a korábban feltárt római emlékanyag teljes birtokába kerültek, akkor jött a nagy meglepetés, amely nemcsak kibővítette, hanem hallatlanul gazdagította is a pannon limes vonal Visegrádhoz tartozó szakaszáról eddig megszerzett ismereteket.  Szerencse a szerencsétlenségben. . .  A múlt század nyolcvanas éveiben megindultak a Visegrád-Nagymaros közötti duzzasztógát és zsiliprendszer munkálatai.  Mielőtt elkezdték a kivitelezés nagyszabású munkálatait, a régészek a leendő vízlépcső környékén leletmentő munkálatokba kezdtek.  Ez a gyorsan megszervezett munka eredményezte Gizellatelep és Gizellamajor térségének megkutatását és a majorhoz tartozó területen megtalált erőd feltárást.  Ez hozta meg a terület legértékesebb régészeti és tudományos eredményét.  A négy főfallal és a négy sarkon tornyokkal erősített erődöt II.  Constantinus császár korában, a 340-350-es években építették és a 4.  század utolsó harmadában I.  Valentinianus idejében újították meg.  A falak tájolása a fő égtájak irányát követte.  A négy főfal belső oldalaihoz épületszárnyak csatlakoztak.  Ezekben helyezték el az erőd parancsnokának főhadiszállását, a katonák alvóhelyét, konyhát, élelmiszerraktárt és az istállókat.  A régészek 100-200 főre becsülték az itt állomásozó katonák létszámát.  A felújítás sorári átépítették az egyik saroktorony hypocaustumos fürdőjét is.  A sokszor hűvös vagy kemény hideg éghajlat szükségessé tette a rómaiak jellegzetes központi fűtésrendszerének kiépítését.  A kiváló állapotban megmaradt és feltárt fűtési rendszernek az volt a lényege, hogy kétrétegű padló alatt cirkulált a forró levegő.  Az külön szerencse, hogy épségben maradtak a padlót tartó téglaoszlopok, az ólomcsöves vízvezetékkel ellátott fürdőkádak és a meleg levegőt elvezető üreges téglák, a tubulusok.  Különlegességnek számít, hogy a falon kívül feltárták a fűtőhelyiséget is.  Az egyik helyiség szerkezeti elemeinek vizsgálata és az ott talált megszenesedett növényi magvak alapján az erődben levő terményszárító, gyümölcsaszaló meglétére lehet következtetni.  így kerülhettek közelségbe régészeink a régi római élet mindennapjainak megismeréséhez.
   Értékes régi emlék megismerésére adott lehetőséget a Keserűvíz-patak mellett lévő római temető feltárása.  Ezt a területet az erőd lakói és a mellette kialakult település apraja-nagyja a 4.  század második felétől az 5.  század első harmadáig használták.  Az ásatások során a sírmező 226 sírját sikerült feltárni.  A sírok egy részét kőből vagy téglából építették, másik részét pedig egyszerűen földbe ásták.  A temető területén két, kőből épített sírkamrát is sikerült feltárni.  A sírkamra bejárata alapján arra lehet következtetni, hogy ezt a helyet több nemzedék használta temetkezésre.  Az egyik sírkamra boltozatának vakolatát piros festéssel díszítették.  Egy lapos kövekből kirakott sírban, melyben egy fiatal nőt temettek el, arany fülbevalókat, apró aranygyöngyöket, gyöngyöket és karpereceket találtak.  Több sírból viseleti tárgyakat és díszeket fordított ki a kutató ásó.  Többek között fibulák, gyöngysorok, gyűrűk, karperecek, üvegpoharak és palackok, valamint kerámia leletek kerültek elő. 

A gizellamajori római erőd elméleti rekonstrukciója


Az erőd északnyugati saroktornyában lévő fürdő padlófűtése

Az erőd délkeleti saroktornya

Sírkamra a diósi temetőben a IV.  századból


Kőlapokkal kirakott sír feltárás után


A diósdi későrómai temető feltárás közben, Kr.  u.  IV. , V.  század


    Itt kell megemlékezni arról is, hogy az eddig felsorolt helyszínekből számos emlék, a Várkert-völgyi őrtoronyból nagy értékű kultikus emlék, egy bronz díszsisak arclemeze került elő.  A Sibrik-domb katonai táborából egy dunai lovasistent ábrázoló korong alakú kő relief kiemelkedő régészeti lelet.  A kőbányai őrtorony építési idejét az említett feliratos kőtábla mellett Antonius Piustól, Marcus Aureliustól Gordianusig éremleletek is igazolják.  A Lepence mellett feltárt 2-3.  századi temetőből bronz ruhadíszek, csatok, gyűrűk, egy ló alakos bronz fibula, poharak, palackok, kancsók, tálak, mécsesek, arany ékszerek és bronz tükörkeretek gazdagítják a változatos leletanyagot.  A Gizellamajor területén feltárt római erőd termeiből és az erőd udvarának kelta kori, valószínűleg a Kr.  u.  1.  századból való emlékanyag került napvilágra.

   A tárgyalt nagyszámú leletanyag alapján a feltárást végző régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a Gizellamajor melletti erőd és a kőbánya melletti temető feltárt sírjainak száma alapján a rómaiak a hadászati jelentőségű épületek mellett polgári települést is kialakítottak.  A Gizellamajor erődjével kapcsolatban pedig azt ismerték fel, hogy a feltárt erőd a Dunakanyar területén kialakult késő római védelmi rendszernek kulcspontja.  Felismerésüket arra alapozták, hogy a verőcei ellenerőddel, a Sibrik-dombi katonai táborral, a Pilismaróton feltárt katonai táborral, valamint a szobi folyami kikötőerőddel a Magyarország területén lévő limesszakasszal olyan együttest építettek ki, amelyben ez a gizellamajori erőd egyedülálló erődtípust képvisel.  Véleményük szerint ehhez hasonló erődtípus az al-dunai szakaszon több helyen megtalálható.  Ezt azzal magyarázzák, hogy a Duna áttöréses szakaszaiban a víz áramlása felgyorsul, a parti sáv pedig egészen keskeny.  Felfedezésük szerint a két, egymástól távol lévő területen egyformán előfordulnak a késői császárkorra jellemző legyező alakú saroktornyok.  A két dunai terület hadászati kapcsolatát a római időkben az ún.  szarmata nagysánc biztosította.  A mi erődünk feltárása és megismerése azt a feltevést is erősíti, hogy ez az erőd lehetett a nagysánc védelmi rendszerének egyik kiindulópontja.  A szarmaták Dunától keletre élő népcsoportja római hadmérnökök irányításával emelte a római sáncokat.  Újabb kutatások során azt is felismerték, hogy Ulcisia Castrától (Szentendre) a gizellamajori erődig 1-1,5 km távolságban követik egymást a limes katonai objektumai.  Innen pedig Solváig (Esztergom) a létesítmények egymás közötti távolsága kb.  500 méterre csökken.
 

Későrómai üvegedények a diósdi temetőből

Későrómai üvegedények a diósdi temetőből


Kettős lófejjel díszített csontfésű a Gizellamajor erődjéből


A II.  századból származó díszsisak arclemeze, a Várkertben lévő őrtorony feltárásából


Későrómai üvegedény a diósdi temetőből


Feliratos ezüst fibula a Gizellamajor erődjéből.  A latin nyelvű felirat magyar fordítása: használd egészséggel!

Állatokkal díszített, későrómai réz szíjvég a Gizellamajor erődjéből


Zománc berakásos lószerszámdísz a II.  századból


   Így jártuk végig azt a mai Visegrádhoz tartozó 7-8 km hosszúságú, Duna-menti, nagy limeshez tartozó területet, amelyet Róma katonái már a Kr.  u.  1.  században meghódítottak, s ezen a fontos szakaszon nyolc őrtornyot, egy katonai tábort és egy erődöt építettek.  A birtoklásuk alatt eltelt századok alatt olyan alkotásokat hoztak létre, amelyek megváltoztatták a Dunakanyar legszebb szakaszának képét és az itt élő emberek sorsát, életét.  Az óriási birodalom mégis meggyöngült.  A birodalom végnapjait megrajzoló Ammianus Marcellinus ilyen szavakkal jellemezte a népvándorlás kimeríthetetlen erőtartalékaira támaszkodó ellenfelek legyőzhetetlen fölényét:

„.  . . határsorompóink felnyíltak, és a barbár föld úgy öntötte magából a fegyveres csapatokat, mint az Aetna a tüzes szikrákat. . . "

   E szavak döbbenetes erővel azt jelzik, hogy itt, a Duna mellett kezdődött el az akkori világ legnagyobb birodalmának végső vonaglása.  Kr.  u.  370-es évektől ugyan nagyobb számban költöznek be a hunok elől menekülő barbár népek: alánok, gótok és mások, de 390-től állandósult a tartomány belső területeit is pusztító barbárok rohama.  A pannon limes lakosságának jelentős része félelemből Dalmáciába vagy Itáliába menekül, és a 4.  század végén, az 5.  század elején a védelem őreit visszavonják Itália védelmére.  A hunok már feltartóztathatatlanul jönnek, de a rómaiak által megépített limes egyes alkotásairól később még hallani fogunk. 

Mars istent ábrázoló borostyán gyűrűkő Diós későrómai temetőjéből


Satyr-Silenos fejet mintázó bronz kocsidísz a III.  századból

forrás: Visegrád ezer éve(Cseke László)

Megjegyzés küldése