2016. szeptember 9., péntek

Itália asszonyai

  Altheim az Itália és Róma című cikkében, úgyszólván csak sírfestmények alapján, bámulatos képet fest az etruszk nőkről. (...) Az itáliai népek férfiai szívesen mentek csatába, ez hozzá tartozott az akkori életkörülményekhez. A kalandos csatározás korántsem volt olyan öldöklő jellegű, mint a mai, tömegpusztító fegyverekkel vívott háború. A csatározás után a férfiak hazamentek, esetleg mutogatták a mellükön kapott sebeket, élvezték a megszerzett dicsőséget. A halottakat hagyományos szertartással eltemették. Más a helyzet Rómában, amely az állam mintaképe volt. A férfi elsőrendű kötelessége a feltétlen engedelmesség. Altheim Manlius Torquatus példáját említi: az apa leüttette a fia fejét, mert bár győztesen harcolt és sikerrel végződött a kezdeményezése, de nem az állam parancsára cselekedett. Ez a végtelen szigorúság, fegyelem, méltóság nyomta rá a bélyegét a római férfira, aki különbözött Itália más törzseinek férfiaitól. Ez a szilárdság hozta meg Rómának a nagy sikereket, ezt csodálták Európa népei sok száz éven át. A római hadsereg tagjaként ezt a fegyelmet követelték meg más nép fiaitól is.
   Altheim az itáliai nőkben több változatosságot lát. Három típust különböztet meg, de az eltérés szembetűnő, nemigen képezte érdeklődés tárgyát. Az egyik az etruszk nő: a szépség, a báj, a női felcicomázottság megtestesítője; az örök kielégíthetetlen hetéra. Altheim így ír: "Ha visszapillantunk Etruriára, megütközve ébredünk tudatára, hogy az etruszk nő számára a szülésnek, az utódnak semmi jelentősége nincs. Nem mintha elzárkózott volna ezektől, de arra hogy odaadja magát nekik, s hogy más életében oldódjon föl, soha nem volt képes. Ahhoz ő sokkal inkább önmaga, s ezt a magatartást épp úgy megőrzi gyermekével szemben, mint ahogy férjével szemben megőrizte. Az etruszk ember az anyja fia."
   A hatalom, a szépség - ezek az etruszk nő jellemzői. Nem a férfi, hanem ő jelenti a család, a ház központját, sőt, ő maga a ház. A görögök ezt nem értik. Az etruszk nő meztelenül jelenik meg, végzi a testgyakorlást, táncot lejt. Magasztaló szavakkal szólnak az etruszk nő bájáról. Altheim úgy látja, mindez kapcsolatban van a bűbájos, elragadó, varázslatos etruszk tájjal. Igaza van, ha végigtekintünk a történelmen, különösen a reneszánszon, ahol a toszkán nő éles színekben jelenik meg, egyik vagy másik vonása mindig kidomborodik.
   A másik nőtípus a campaniai. Erős, egészséges, tagbaszakadt, dolgozik a földeken, akár ott megszüli a gyermekét, és folytatja az aratást. A szobrok gyermekekkel ábrázolják, sokszor nem is eggyel. Buja, termékeny táj szülöttei, mely megkívánja a munkáskezet. Asszonyaiban nincs költészet.
   A harmadik a római matróna. Az egyszerűség, méltóság, a komoly felelősségvállalás asszonya. Jól ismert példa a Gracchusok anyja, aki az ékszerekkel dicsekvő barátnő előtt fiaival ékeskedik. A történelem nem szól arról, ki volt a gazdag dáma, de sejtjük, etruszk volt. Altheim itt sem marad adós, a tájat összefüggésbe hozza az emberrel. A történelmi egyszerűség, a nagyság megismételhetetlen pillanata visszaadásában rejlik a római nagyság. Róma környezete kopár birkalegelő. "Nem a környezet segítette Rómát, hogy sajátos lényegét kibontsa, hanem a római sajátság és nagyság nyomta rá a bélyegét a tájra."
   Ez a komoly római méltóság elismerte a földművelő ember hasznosságát, a családanya tisztességét, de semmiképpen sem értékelte a kacagó, fátylakban táncoló, a bor édes mámorába merülő létet, ami áteshet a mohó marcangolásba, őrjöngésbe, halálba, de amiből megszületik a művészet is. Bár a római élet mitikus vetületeiben mindez megvan, a latin irodalom majdnem teljesen nélkülözi azt. Általában megvetés kíséri az engedetlenebb, felszabadultabb életformát. Így az etruszk ember ritkán szólalt meg a maga valóságában.

Cser Lászlóné: A halhatatlan Maecenas

      
Megjegyzés küldése