2016. október 31., hétfő

Kísértettörténet 1.


   Volt Athénban egy nagy és tágas, de hírhedt, rontást árasztó ház. Az éjszaka csendjében vascsörömpölés, vagy ha jobban odafigyelt az ember, lánccsörgés hallatszott belőle, előbb távolról, majd mind közelebbről. Végül feltűnt a szellem, egy holtsápadt, csonttá aszott vénség, lengő szakállal, égnek meredő hajjal: lábán béklyót, kezén bilincseket viselt, azokat rázta. Szörnyű és baljós éjszakák voltak ezek, a lakók félelmükben le nem hunytak a szemüket virradatig. A virrasztásnak betegség, a mind jobban elhatalmasodó rettegésnek halál járt a nyomában. Mert hiába tűnt el a rémalak, rémes emléke fényes nappal is fel-felötlött lelki szemeik előtt: a felelem tovább tartott, mint a félelmet kiváltó ok. Így aztán nemsokára elhagyottan, lakatlanságra kárhoztatva állt, maradt a rém korlátlan birodalma. Mégis hirdettek, hátha jelentkezik rá vevő vagy bérlő, aki ezekről a borzalmakról mit sem tud. Éppen Athénba érkezik Athenodorus, a filozófus. Olvassa a hirdetést, hallja az árat, s mert gyanúsan olcsónak találja, érdeklődni kezd. Mindenről fölvilágosítják, de ő ennek ellenére, jobban mondva: csak azért is bérbe veszi. Napszálltakor parancsot ad, hogy ágyát a ház előrészében vessék meg, viasztáblát, íróvesszőt, mécsest kér; öveit a belső szobákba küldi, maga meg írni kezd: lelke, szeme, keze a munkáján, nehogy a szellemi tétlenség mesebeli szörnyeket, hazug rémképeket varázsoljon elé. Az éjszaka eleinte csendes, mint másutt, később vascsörgés, láncrázás; neki szeme sem rebben, íróvesszeje se lankad; felvértezi lelkét, és ügyet sem vet a zajra. A csörömpölés egyre erősödik, közelebb-közelebb ér, már szinte a küszöbön, már a szobában hangzik. Hátratekint, megpillantja: felismeri az annyit emlegetett kísértetet. Mögötte állt, intett az ujjával, mintha hívná: ő viszonzásul kézmozdulattal jelzi, hogy várjon, s újra viasztáblája s íróvesszeje fölé hajol. Míg ír, a szellem feje fölött csörgeti a bilincset: megint felnéz, s akár az előbb, ismét integetni látja. Most már habozás nélkül felveszi a mécsest, és nyomába szegődik. A rémalak alig vonszolta a lábát, bizonyára a súlyos béklyók miatt, kivánszorgott az udvarra, aztán kísérőjét otthagyva hirtelen eltűnt. A magára hagyott Athenodorus leveleket, füvet markol össze, és e helyre jelt tesz. Másnap a hatóságok elé járul, figyelmezteti őket, hogy azt a helyet ássák fel. Csontváz került elő, láncokkal át- meg átkötve: a test az idő folyamán mar szétrohadt, s a bilincsek alatt csak a meztelen és csupaszra aszott csontok maradtak. Ezeket összegyűjtötték, a város elhantoltatta; s attól kezdve, hogy tisztességgel eltemették, a halott szelleme nem kísértett tovább.

Ifjabb Plinius: Levelek VII. 27,210
(Szepessy Tibor fordítása)
 
 
Megjegyzés küldése