2016. október 7., péntek

Nem megy a versírás


…S mindennek tetejébe, talán úgy véled: e tenger
gond és baj közepett Rómában verseket írok?
Ez kezesül hív, az, hogy ügyem mind sutba hajítva
hallgassam, miket írt; s betegen vár fenn a Quirinus
dombon emez, s az Aventinus végén meg a másik.
Íme, mily irdatlan távolság, látod? „Azonban
téresek utcáink: töprenghetsz háboritatlan.”
Itt sürög öszvért és rakodót sürgetve a pallér,
óriás gép emel ott kőtömböt, durva dorongot;
bús temetési menet tipródik a tölgy-szekerek közt;
erre veszett kutya fut, sáros koca kujtorog arra.
Sétálj, s íme, merengj muzsikáló verseken immár!
Városból fut a versfaragók raja, boldog az erdőn,
árnyat s álmodozást szerető Bacchus papi népe.
Éjtnapi zajgás közt zengem dalom, azt követelnéd,
s törjek a nagy költők szoros ösvényén a magasba?
Egy bölcs szellem a csöndes Athént kiszemelve zugának,
hét évig tudományba merül s beleőszül a gondba
könyvmolyként, s ha kilép a szobornál szótlanabbul,
rajta röhög csak a nép. S magam éppen e gondteli város
zajgó habjaiban s viharában szőjek-e össze
oly szavakat, hogy azok rezdületén zengjen a lanthúr?!

(Horatius: Ep. 2,2,65-86)


Megjegyzés küldése