2016. december 13., kedd

Ebek emlékére - még mindig

   Következzen ismét egy ravasz sírkő, amit első pillantásra  állatos - egészen pontosan kutyás - síremléknek vélnénk, ám mégsem az. Jelen esetben könnyű dolgunk van, mert bár a sztélé ebet mutat, ám a szöveg egyértelműsíti, hogy emberrel van dolgunk. Mégpedig egy kislánnyal. De lássuk először magát a követ!


   Bájos, nem birkás eb egy kis kotúban. Szemmel láthatóan jól táplált, kiegyensúlyozott jószág. Nem tűnik vadászebnek, sem vérmes harci kutyának, azt hiszem a látottak alapján leszögezhetjük, hogy valaki kedvencével van dolgunk, egy kutyával, akit valaha nagyon szerettek. Amolyan féltő szeretettel, női szeretettel, mert ám egy vadászebet is igazán lehet szeretni, mint Margaritát, a szépséges gall gyöngyszemet. De ez az eb finom falatokon, a hasán keresztül tapasztalta meg az emberi gyöngédség megnyilávnulásait. 
   És térjünk is rá a feliratra! Gondosan kidolgozott, szép betűk, hullámvonalakkal díszített kerettel. Koncentráljunk a feliratra, itt egy jobb kép (a felirat szempontjából):


 És olvassuk is el a feliratot - természetesen hangosan és szépen kiejtve, ahogyan azt tették a régiek is, mert a halott szellemét megidézni hivatott sírfeliratot hangosan kell felolvasni! Sőt, igazából minden szöveget érdemes hangosan olvasni, mert már maga a nyelv, a ritmika, az ütem, a szavak szövedéke elvisz minket egy másik világba, valahova, ahol közelebb lehetünk a szellemekhez, közelebb önmagunkhoz és a világ közepéhez. A felirat:

HELENAE ALVMNAE
ANIMAE
INCOMPARABILI ET
BENE MERENTI

Helena a halott, aki mint kiderül, nem kutya, hanem egy kislány. 

Helenának, a szopós kiscsecsemőnek, a pótolhatatlan léleknek, aki mindent megérdemelt.
  
   Helena egy kedves kislány lehetett, aki nagyon hiányzik a szüleinek. És az eb minden bizonnyal Helena kedvenc barátja lehetett. Jó batárok, akik a túlvilágra is együtt mennek. 
Megjegyzés küldése