2017. február 17., péntek

Istennők alkonya

  A mai világban már minden megvásárolható, nincs az a dolog, amit pénzben ki ne lehetne fejezni. Talán az örök élet, a halhatatlanság az a téma, ami még vitatható. De minden más megvásárolható, az emberek is, a testük is, a lelkük is. A szexualitás közügy, amolyan szabadidős tevékenység, amit ha nem művelsz, kilógsz a sorból. És természetesen beszélni kell róla, és minden létező csatornán hirdetni a saját szexualitásunkat. Pedig ez már rég nem arról szól, amiről szólt egykor. Nem jó vagy rossz dologként említem, koncentráljunk a változás tényére. 
   A szexualitás valaha a termékenység feltétele volt. A régi istennők termékenyek voltak, miattuk és nekik köszönhetően volt mit enni, születtek állatok, akiket meg lehetett enni, az ősi istennőknek köszönhetően borult virágba tavasszal a természet és ébredt fel az élet. Az istennők termékenysége bontotta ki a magokat és szárította fel a fagyott sarat, az ő termékenységük fakasztotta a tehenek tejét és óvta a gödölyéket. Az ősi istennőknek hatalmas kultuszaik voltak, ünnepségsorozatok, rituálék és áldozatok tisztelegtek a termékeny nő előtt. Kérték és áldották a női termékenységet.
   A mezopotámiai Inanna istennő a pásztor Dumuzival hált, és Mezopotámia gazdag és termékeny lett. Dumuzi maga is istenné lett, de ő csak eszköze a női termékenységnek, nem főszereplője. Ennek allegóriájaként Mezopotámia királya az év kezdetekor, tavasszal rituálisan Inanna istennővel hál, hogy biztosítsa földje és népe termékenységét. Mert a nő a termékenység hordozója, nem a férfi.
   Aztán sok víz lefolyt a Tigrisen és az Eufráteszen, és valami véglegesen megváltozott. Már nem a nők, az istennők lettek a termékenység hordozói, hanem a férfiak, a férfi istenek. A férfiak előtérbe kerültek, és már nem az istennő maga a termékenység, hanem az isten válik a termékenység szimbólumává, ő termékenyíti meg az istennőt, aki szinte csak mint egy a termékenység befogadására alkalmas edény szerepel. Ugye ez az edény-allegória egészen a keresztény kultúrkörig virágzik, gondoljunk csak a Grál- értelmezésre, ahol a Grál maga az anyaméh.
   A férfiak egyre fontosabbak lettek, és lassan elfelejtettük, hogy az istennők pattintják ki a magokat, és nem az istenek. Apolló napsugarai nevelnek és növesztenek, de egyben gyilkosak is. Az anyaföld termékeny és életet ad, de be is fogadja azt, aki elért útja végére. Mindkét pólus életet ad és gyarapít, de csakis együtt képesek a földi élet egyensúlyát fenntartani. Pallasz Athéné is bár Zeusz fejéből pattant ki, szülőanya közreműködése nélkül, és Héra, féltékenységében, hogy férje nélküle utódot nemzett, apa nélkül szülte meg Héphaistost, aki fogyatékosra sikeredett, ezért az istennő elfordulva gyermekétől levetette az Olümposzról. Még az istenek sem hozhatnak létre utódokat a másik nélkül - a természet rendje ezt követeli.
   Aztán a férfiak "hatalomra" törésével megkezdődött a nők kisajátítása: a görögöktől kezdve a nő nem ura a saját testének, nem dönthet a saját életéről. A görög feleség szinte be volt zárva az otthonába: megszabták, hogy kivel érintkezhet, mikor mit csinálhat. A római nő ehhez képest nagy szabadságban élet: (szinte) oda ment, ahova akart, azt csinált, amit akart - az erkölcs határain belül. Ám a nő teste már nem az ő tulajdona: nem vállalhat gyereket, akitől és amikor akar, nem dönthet úgy, hogy nem szül gyereket, nem érintkezhet bármelyik férfival kedvére - ellenben a férfiaknak ez teljes és elismert joga. A férfi rendelkezik felette, a nő annyit dönthet, mint egy kisgyerek: semmit. Először az apja tulajdona, aztán a férjéé, ha nem ment férjhez, akkor pedig gyámja van.
   A nő, az istennő már nem a termékenység királynője, a természet isten-anyja, hanem egy edény, ami kiszolgálja a férfi termékenységét, talajt ad a férfi potenciáljának. A régi istennők már elköltöztek valahova máshová, és a fölbomlott rend csak káoszt és viszályt szül.


Megjegyzés küldése