2017. március 23., csütörtök

Szeretni valakit...

   Hadrianus császár a haláltól nem csak a saját lelkét féltette, hanem a számára legkedvesebbet is, a lovát. Persze mi sem szebb élet, mint egy csodálatos paripa hátán nyargalászni, együtt átélni a kalandokat, vadászni, vágtatni, hódítani és habzsolni az életet. Hadrianus hű társa, jobbik fele volt Borysthenés, a paripa. Elveszítette a számára legkedvesebbet, és egy csodálatos verssel búcsúzott el tőle. Akit a legjobban szeretett... És hiába a számtalan közös kaland, a lovak élete sajnos rövidebb, mint az emberé. Borysthenésnek jó élete volt. 
   Hadrianus Borysthenést Rasparaganustól, a roxolánok királyától kapta ajándékba 118-ban. A vadászló nyergében Pannoniában vadkanra vadászott. A ló valóban káprázatos ajándék lehetett, ha Hadrianus ennyire megszerette. Egy vadászatra és harci helyzetekre kiképzett ló tanítása rengeteg időt és türelmet igényel, ezek a lovak hihetetlenül intelligensek és valódi társai az embernek. A sírvers Aptában, Gallia Narbonensisben került elő.

Borysthenes Alanus, 
Caesareus veredus, 
per aequor et paludes 
et tumulos Etruscos 
volare qui solebat, 
Pannonicos nec ullus 
apros eum insequentem 
dente aper albicanti 
ausus fuit nocere: 
sparsit ab ore caudam 
vel extimam saliva, 
ut solet evenire. 
Sed integer iuventa
 inviolatus artus 
die sua peremptus
 hic situs est in agro.

Alán Borysthenes ő.
Caesari mén, ki síkon,
mocsáron és az etruszk
sírokon is keresztül 
szokott rohanni egykor,
s a pannon vadkanokra,
egy villogó fogú kan
se mert reája törni,
midőn követte őket,
akkor se, hogyha farkuk
végire nyála prüszkölt,
mint megesett nem egyszer,
de sértetlen tagokkal,
ifjúi korban, épen,
a végnapját elérté,
s nyugszik e helyt a földben.

Fehér Bence fordítása.


Megjegyzés küldése